Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - KÖZÉLET - Benkóczy György: Egri emlékek
előadásokra nemigen jutottunk be, de így is érdekes volt minden. Hajói emlékszem, itt volt Horthy Miklós nemzeti hadseregének tábori miséje is nagy papi segédlettel. Ha üres volt a tér és száraz az idő, az átlósan végignyúló gyalogösvényen jártunk iskolába. De előbb még el kellett haladnunk az érsekség árokkal szegett hátsó fala és a Nagytemplom belső oldala mellett, ahol a Káptalan utca barokk kanonoki palotái ellentéteképpen nyomorúságos viskók szorongtak, s így jutottunk el a lépcsőkön letrappolva a líceumi elemi iskolába. Osztályaink a földszinti fehérre meszelt boltozatos, csak kissé sötétebb folyosókról nyíltak, az első éppen a Népújság szerkesztősége és az érseki nyomda között. Nyers szavú tanítóim között csak Szalai bácsit kedveltem, akitől az egyetlen „megfelelt” bizonyítványt kaptuk. Nem voltam soha olyan merész, hogy a tanításról elcsavarogjak, mint jóval később egyszer az öcsém készületlensége vagy házi feladata hiánya miatt. Amikor apám felelősségre vonta, így védekezett:- Mert ki van írva, hogy idegeneknek tilos a bemenet. A negyedik osztályos év végi záróvizsgán természetrajzból kaptam kérdést a tehénről. Feleletem így hangzott:- A tehén igen hasznos állat, mert nekünk tejet, tejfelt, vajat, túrót és kávét ad! Derültség támadt s tanítóm leültetett. Igazam volt, meg nem is. Mert reggelire mindig tejeskávét kaptunk, de annak csak kávé volt a neve, de abban csak Frank pótkávé volt, igazi egy szem sem, arra már nem jutott az ínséges időkben. Még annyit az elemista időkről, hogy padtársam, Ringelhann Gyurka egyszer eljött hozzánk, de csak tengeri csatával szórakoztunk, mert ahhoz csupán két kockás papír kellett. Nem is jött többé. Nekem nem volt, mint más, tehetősebb osztálytársaimnak sem, játékvasutam, kisautóm, gőzgépem, laterna magicám vagy gramofonom, más ilyen technikai holmim, karácsonyokra is csak egy-egy könyvet kaptam szükséges ruhadarabokkal, harisnyával, zsebkendővel. Másra nemigen tellett a vékonyan csordogáló pedagógusfizetésből. Az elemi után apám a reáliskolába íratott, mert hasznosabbnak ítélte. Valóban, ott a német már az első osztályban kezdődött, a francia meg a harmadikban. Nem sejthette, hogy sajátosan indult pályámon a klasszikus nyelvekre lesz égető szükségem. A görög és latin auktorokat sok nehézséggel, segítség nélkül autodidakta módon fordítgatva sajátítottam el. Gondoltam is sokszor Berzsenyi Dánielre, akit - mores non probavit - eltanácsoltak a soproni evangélikus líceumból, s mindvégig érezte latinossága hiányosságát. Az első osztályban sikeresebb lettem, mint az elemiben. János vitézről írott dolgozatom Czunya tanár úr megdicsérte, mert nem kezdtem minden mondatomat ezzel az alannyal. Meg is tett füzetnézőnek, az volt a feladatom, hogy valamennyi óráján jelentsem: megvan-e padsoromban mindenkinek a házi feladat. Egyszer egy délelőttön hozzám sündörgött az egyik padsoromban ülő osztálytársam, egy Nádasi nevű fiú és megkínált egy sóskiflivel. Mikor elropogtattuk, azzal állt elő: ne jelentsem, hogy nincs meg a fogalmazása. Szörnyű dilemmába kerültem. Kínok kínját álltam ki, nem tudtam eldönteni, mit csináljak. Viszonoznom kellett volna a kiflikínálás szívességét, de ha kiderül a hazugság, nemcsak letesz az osztályfőnök úr a tisztségemről, hanem szégyenbe is kerülök. Hallatlan szerencsém volt. Az osztályfőnök úr valami a diákságot érintő rendelkezésről kezdte az óráját, elmaradt a jelentés, még a feleltetés is, tovább mentünk az anyaggal. Másnap reggel kiflipénzt kértem anyámtól. 60 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember
