Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - KÖZÉLET - Benkóczy György: Egri emlékek
- Tettem a táskádba vajaskenyeret meg egy almát. Nem halsz meg ebédig. Pénz nincs! így a szép piros almát adtam oda Nádasinak e szavakkal:- Itt ez az alma a kifli fejében. De ne kívánd, hogy miattad hazudjak! Iskolába menet a Kacsapart lépcsőin ugráltunk lefelé, vagy pillanatra megállva Prettenhoffer Jancsit hallgattuk meg: hogyan lötyög a hasában a tej. Aztán nyolc éven át haladtunk el a ciszterek magas kerítésfala mellett, szemben iskolánk barokk pompában ékeskedő oldalhomlokzatával, mely a főutcára nézett. Egész diákkorunk idején egyetlen szó magyarázat nem esett arról, hogy ez az épület már 1754-től jezsuita gimnázium volt, s csak 1890-96-tól lett előbb al-, majd főreáliskola. A mellette kiinduló Csiky utca lejtőjén ródliztunk, ha leesett a hó, de soha egy szót sem szóltak arról, hogy Csiky Sándor volt Eger főügyésze, Kossuth kormánybiztosa és első nemzetgyűlési képviselője. Ugyanígy nem tudtuk, hogy a velünk párhuzamos utca Rózsa Károly polgármester emlékét őrzi. Csak a mi utcánknak nevet adó Dr. Nagy János teológiai tanár, képviselő tragikus vége élt tudatunkban, de ez már az akkori jelenkor volt. Eger akkori társadalma nem sokat törődött a város múltjával, vagy még olyan képtelen mendemondát is lehetett hallani, hogy a megyeháza csodálatos kovácsolt vaskapuit egy rab cigánykovács készítette. Tökéletesen megfeledkeztek a würzburgi Fazola Henrik gazdag polgár művészi vasmunkáiról. 1922 októberében hunyt el országos hírességü írónk, Gárdonyi Géza. A város saját halottjának tekintette és temetési menetének minden diák sorfalat állt a Káptalan utcán. A várban a Baldigara-Bebek bástyán temették el, sírján csak egyszerű, de jelentős felirattal: Csak a teste. Harmadikos koromban hozta haza apám az Egri csillagok c. két kötetes remekművét, s egész életem legcsodásabb hatású olvasmánya lett. A könyvnek tulajdonítható, hogy három-négy diáktársammal később felkerekedjünk s megpróbáljuk bejárni kincskereső céllal a kazamatákat. Persze teljes sikertelenséggel, mert be voltak omolva. A vár ásatási feltárása azonban már 1925-ben megkezdődött Pálosi Ervin, Pataki Vidor és Lénárt János tanárok vezetésével és részben a diákság munkájával. A nagy vállalkozás eredményét Pataki tanár úr „Az egri vár élete”- 1931-ben megjelent műve tartalmazza. A város fóruma, a társadalmi élet nyilvános színhelye a főutca volt. Tavasztól őszig, a Kaszinó utcától a Líceumig itt állt a korzó, ahol minden nevezetes és nem nevezetes városi végezte öttől hétig délutáni sétáját. Vasárnaponként a tizenegy óra tájban a székesegyházi tízórai miséről itt sétáltak végig a hóstyák felé az egyszerű népviseletet hordó lányok, majd a barátok szagos miséjéről jövőknek itt volt a déli korzó. A főutcán számomra emlékezetes hely volt Franz József neves egri építőmester 1763-ban épült nagy emeletes háza a cisztercita templom meredek feljárójával szemben, amelynek jezsuita gyógyszertári berendezése ma már múzeumi emlék, de patika ma is van itt. (Patikamúzeum. - A Szerk.) Az épület hátulsó földszintjén volt az Uránia mozi. A másik emlékezetes, ezúttal üzlethelyiség a Lustig-féle kereskedés volt, amelynek kirakatában mindig meg lehetett bámulni a technikai újdonságokat: rádiókat különálló hangszórókkal, fényképező masinákat, gramofonokat, vagy éppen sínen körbefutó vasútmodellt, kisautót játékokként. A Kállay Zoltán utca elején a Líceum oldalával szemben állt a Mórász-féle cukrászda. Mórász úr édesapám beosztottja volt a világháború során Galíciában, ennek az ismeretségnek köszönhette, hogy megtanította szaloncukrot készíteni a karácsonyfára, aminek házi előállítását sokan gyakorolták az ínséges húszas években. Mórász úr egyébként azt is elmesélte apámnak, hogy az ő gyerekeinek virslit hoz a Mikulás. (Folytatjuk) Új Hevesi Napló 61
