Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - KÖZÉLET - Losonci Miklós: Emlékek kincsesháza III.
Budapesten történt az ötvenes évek elején. Az Andrássy úton sétáltam, közvetlenül a Hősök tere előtt. Váratlan dolog történt előttem harminc méterrel: Rákosi Mátyás sietett gyors léptekkel fekete autójához egy palotából. A különös dolog azután következett. Oroszul kiabáló férfiak rohantak ki a házból, hogy Rákosit visszahívják, de ő már elsuhant gépkocsiján. Káromkodva tértek vissza, akkor döbbentem meg, hogy mennyire kiszolgáltatottak vagyunk, fabatkát sem ér nekik a pártfőnök sem, mit számít akkor az elnyomóknak az egyszerű, szántóvető, kalapácsot markoló magyar?! A Bazilika melletti magánkönyvesboltban böngésztem, amikor megszólalt az ajtó ismétlődő csöngése, két szálfatermetü óriás lépett be, mögötte idegen magyar akcentussal egy keleti nő: Rákosi Mátyásné. Mindez 1951-ben pergett az idő homokóráján. Megrezzentem, hiszen félelmetesen, gyanakvóan néztek rám az AVH-s testőrök, de a két öreg, a kedves zsidó házaspár, éppen eszegettek — ők valóban megrémültek. A férfi tért először magához, s kapkodva a polcról a Marx, Lenin-köteteket, ajánlotta az ápolt nőnek a „klasszikusokat”. Emlékszem a szabadkozásra és Rákosiné elhárító mozdulatára, szavaira- Nem Marx - s nógatta fejét, hiszen abból mázsaszámra lehetett otthon, s mintha unta volna is azokat - francia regény. Bizonyára választott belőlük, mert abból erős választéka volt e gyűjteménynek, de hogy mit vásárolt, nem tudhatom, jobbnak láttam a vizslató izompacsirták köréből kilépni a Kiskörút zsongó áramlásába. Rákosiné máskülönben az Iparművészeti Főiskolára járt, egyik tanára, akit tisztelt: Borsos Miklós. Magától a Mestertől és Kimle Edétől hallottam, hogy Rákosiné zsíroskenyeret vitt a mindig éhes hallgatóknak, őt becsülték, bár nagyon zavarta a társaságot, hogy ávósok voltak az órákon. Egyszer - félreértés miatt - lövöldöztek is. Amit Kimle Ede mondott, az a következő. Borsos Miklóst, aki bírálta a rendszert: Elhurcolták. Az Andrássy úgy egyik dohos pincéjében sínylődött. Közben a főiskolán a diákok Rákosinénak „estek”, hogy mi történt a Mesterrel. Azt, hogy milyen párbeszéd zajlott le a mindenható pártfőnök és a mongol-kazah feleség között, nem tudhatjuk, csak e vita következményét. Péter Gábor a pincemélyből szobájának bőrfotelébe ültette Borsos Miklóst, elnézést kért a „súlyos félreértésért”, francia konyakkal kínálta és saját „föggönyözött autójával” elvitte rózsadombi müteremotthonába a nagy szobrászt. Szám István szívspecialista professzor mesélte nekem, hogy Czumpf Imrétől hallotta, aki különórán tanította rajzra Rákosi Mátyásnét zuglói lakásukban, tanúja volt, hogy Rákosi hazatérve indulni készült Kádár János anyjának temetésére - a felesége nyakkendőt cseréltetett vele, a mintás helyett feketét kötött ingére. Kádár Jánost egyszer láttam közelről életemben - Ruttkai Évával beszélt a nyílt utcán. Panaszkodtak egymásnak, a hallott félmondatokból ezt fogtam föl. A híres színművésznő akkor már betegeskedett, Kádárt bizonyára lelkiismerete kínozhatta. Hiába volt Hincz Gyula Kossuth-díjas Kiváló Művész, Aczél György nem szívelte. Okát is tudom. A festő észrevette, hogy Aczél kocsija a Vígszínház színészbejárójához suhant. A politikus valakire várt. Hincz gondolt egyet, odament a Mercedeshez, s beköszönt a kocsi ablakán. Mogorva, nagyon mogorva tekintet fogadta. Sok rosszat lehet mondani Aczélra, egy azonban bizonyos, minden hozzá küldött levélre válaszolt, Moldvay Győzőnek, a Hatvani Galéria igazgatójának is, igaz, az ő kulturális misszióját Pozsgay Imre is támogatta. Borsos Miklósra is visszatérek, politikusok is fölmerülnek az idő árjából. Borsos Miklóst rendkívül korrekt és szigorúan jellemes embernek ismertem meg. Fölvillanyozott, hogy a Csepel Autógyár Művelődési Házában nyílt kiállításáról írva, tegezve köszönte meg nagyon melegen a művészetét méltató cikkem. Többször járhattam műtermében, ahol egy Új Hevesi Napló 65
