Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Kunsági krónikák, Állapotrajzok és hangulatok
''Káló cBéla Áywtosi/cáÁ Körmendi Lajos: Robinson az árokparton — Az én Karcagom Van-e még helye a falukutatásnak? A szociografikus-néprajzos falusi irodalmi riportnak, az anekdotikus-adomázó-pletykás (lelkünk rajta) ókonzervatív ízlésű, de frissropogós falukrónikának? Körmendi Lajos lírikus kunos-karcagi történeteket gyűjtött egybe Robinson az árokparton című kötetébe, amelyet Győrffy István „szilaj pásztorainak” folytatásaként, kései szellemi rokonaként tisztelhetnénk, ha szerző szándéka ez lenne. De nyilván nemcsak ez. Látlelet, pásztor-halász-pákász utód, alföldi megfigyelő rajzai, karcai ezek, az irodalmi riport legnemesebb fajtájából, ami mégiscsak hajaz Győrffy Nagykunsági krónikájára. Csak közben bérmunkások és lumpenek lettek a hajdani gazdákból, hiszen a „nyakas tulajdonosok szeméből kiverték a feneséget”, s a hajdinás ősök természet-isten kettősségü életrendjéből csak a sokadosztályú paraszt táncrendje maradt mára. Körmendi krónikái mindennapos jelentések a haza keleti-déli provinciájából. Hogyan és miként élnek a kun leszármazottak itt, a globalizáció korában. Plebejus mentalitás, antimodern parasztmítosz, parasztgondolat. Igen, ez utóbbi lengi át az egész kötetet, ezek az írások (illetve a mögöttük felvonuló háttér) megideologizálhatók: él még mostanság is az antikommerciális, természetszerető paraszti ideológia, ha nem is úgy, ahogyan Szabó Dezső nemzetmítoszában, de hús-vér realitásban. Mindennapos eseteket rögzít Körmendi tolla, s ez így van jól, ezekből rajzolódik ki a kunvilág eme szegletének tényszerű képe, s ismerjük meg a „rétes-mezős” emberek lelkivilágát, a magyar vidéki lelkiségnek még ma is föllelhető mentalitását. A lírikus riporter ezúttal, s a riporter lírikus, a világ meg egyszerre kinyílik. A második könyv egy nyolcvanéves karcagi eredetű festőművésznek, Bőd Lászlónak „világjárásairól és hazatalálásairól” szól, dokumentumkötet, beszélgetőkönyv, tele a szerző-krónikás és a művész maximáival - az életelv itt is, ott is azonos. És ez a kötet is szociográfia, krónika a szülőföldről: patriotizmus. És itt álljunk meg kicsinyt. A patriotizmus ugyanis erkölcsi erény, a lokálpatriotizmus ugyancsak, s még fokozottabban, A szülőföld-szerető egyén hajlandó áldozatokat vállalni a provinciájáért. Miként tette ezt Bőd László is, egy teljes élet tükrében. Cselekvő honszerelem - per definitionem - nem önmagunknak (mint valamely közösség tagjainak büszkén élveteg átérzése), hanem a közélet gyakorlása és kultusza nevében. Bőd László élettere: Karcag, de India, az Egyesült Államok, a Velencei-tó környéke is, noha minduntalan a honi föld. Tájfestészet, néprajz és művészi bábjátszás elegye és vegyüléke, kreáció, a mögé rendelt életutat rendező relikviákkal: utakkal és sorsokkal. Egy beszélgetőkönyv fölépítése többfajta lehet. Ezúttal a szerző krónikájába beleszövődik a festő confessiója, mert hát minden visszaemlékezés gyónás, vallomás is, legföllebb a memoár a válogatott anyagtól feszesebb, ezúttal érdekesebb lesz. A fikciós irodalom lanyhulásának idején a még olvasni tudó és szerető ember szívesen nyúl mások sorsa felé. Ezt szolgálják az ilyes könyvek, Körmendi Lajos - már verseiben is megtapasztalt történetrögzítő igénnyel - két új kötete kapcsán egy periférikusra 80 X. évfolyam 7. szám-2000 július
