Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A hazáról, „Salytószabadság”
modernkori államok, ha egyáltalán valaha is komolyan vették nyilvános bocsánatkéréseiket, látványos megkövetéseiket, akkor fontolóra kell vegyék azt is, ami a közeljövő realitása lesz: a magyar népet, melyet idegen érdekek miatt vágóhídra hajtottak két világháborúban és azt megelőzően évszázadokon át, ugyanúgy megilletné egy nyilvános bocsánatkérés és a történelmi jóvátétel azok részéről, akik nyilvánosan megalázták, tönkretették, és a megalázás és tönkretétel tényét természetes dologként, jogos cselekedetként, s nem pedig annak ellenkezőjeként tanították a sorra felnövő generációknak. Egyszóval a harmadik évezrednek kellene annyi önkritikái érzékkel és jobbító szándékkal rendelkeznie, hogy az elhibázott politikai úzust ne örökítse át az új évezred fejlett országokbeli gyermekeire. Elvégre a jó szülő úgy tanítja meg gyermekeinek, hogyan tiszteljenek másokat, ha legelőször is ő maga tiszteli embertársait... Trianonért azok tartoznak jóvátétellel és revízióval a magyar népnek, akik nyolcvan évvel ezelőtt megsértették jogait. Mind a jóvátétel, mind a revízió jogi természetű kell hogy legyen, s mindezt azért, hogy a jog tiszteletben tartásával és tartatásával maguk az európai országok is bevonulhassanak az általuk tiszteletreméltónak tartott Európai Házba. Nekünk, magyaroknak pedig mindössze annyi a dolgunk, hogy felhívjuk figyelmüket arra a jogszerűségre, mely valahogy soha nem akart megvalósulni a Kárpátmedencében. Vajon kinek a hibájából...? Cinikus kortársaink bizonyára továbbra sem értik, miért olyan fontos számunkra a valódi sajtószabadság. S hogy miért nem ugyanazt értjük alatta, mint a globalizáció elvakult rajongói. Minek szépíteném a dolgot, én se értettem, miért az jelenti a sajtószabadságot - számukra hogy kinek milyen arányban kell kiosztani a frekvenciákat, ha egyszer alapvető értelmezését, újra-definiálását senki sem tekintette tisztének. Vagyis éveken át elbeszéltünk egymás mellett, miközben az egyik fél kicsiny világunk újrafelosztását tekintette céljának, mi viszont a valódi, cenzúrázatlan, szabadon megnyilvánuló gondolatot, a demokrácia elengedhetetlen követelményét, és a két nézőpont semmit se közeledett egymáshoz. Korrupcióval fertőzött közéletünkben, mely már sajnos a külföld előtt is teljesen nyilvánvaló, mégis vissza kell térni a korábbi nézetkülönbségekhez, azaz újból meg kell említeni, hogy úgy tűnik, nekünk volt igazunk. Ha olyan alapfogalmakat, mint a demokrácia és sajtószabadság, etika, erkölcs, morális rend, hit, vallás, hazaszeretet, hazaárulás, sikerült volna tíz évvel ezelőtt együtt újraértelmeznünk, ma nem itt tartanánk. Klasszikus értelemben hazaáruló pl. az, aki nemzetéhez, szülőföldjéhez méltatlanul viselkedik, annak morális rendjét nem tartja tiszteletben, idegen országbelieknek adatokat szolgáltat ki róla, honfitársairól, intézményeiről, tehát a nagyközösséget, melyhez tartozik, nem érzi magáénak, hanem valamilyen partikuláris érdeket (pl. anyagi siker, karrier, stb.) fölébe helyez mindannak, amit egész életével és tudásával szolgálnia kellene. Ha ezzel szemben szétnézünk magunk körül, lépten-nyomon ennek az ellenkezőjével találkozunk, és a letűnt rendszer döghullámai még mindig összecsapni tűnnek fejünk fölött. Lopások, csalások, óriási összegű sikkasztások, kenőpénzek, sikerdíjak, és mindenféle formában legalizálni próbált bűncselekmények mindennapi életünk kísérőjelenségei, és épp ezek azok, amelyek szinte eltakarják a kisember elől a valódi életet és azokat a lehetőségeket, melyek továbbra is adottak a számára, csupán egyszer végre nagy levegőt véve erőt kellene venni magán és így szólni: 74 X. évfolyam 7. szám - 2000 július
