Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 7. szám - KÖZÉLET - Murawski Magdolna: A hazáról, „Salytószabadság”
Néhány bátortalan és pár harcias nyilatkozat már elhangzott ezzel kapcsolatban. De bárki bármit is mondott, azonnal rávetette magát az az elfojtó gépezet (és annak képviselői), mely évtizedeken át uralta a magyar köztudatot, s bár nem tudni, honnan és hogyan tettek szert arra a támogatottságra, mellyel bírnak, mégis, mindmáig gyakorolják azt a lelki terrort, mely egyszerűen megfojtja és tönkreteszi a magyar gondolat és összefogás megszületését. Jelen sorok szerzője sem kíván határreviziót, sem egyéb akciót kezdeményezni. Nem az átlagpolgár feladata, hogy helyrehozza mindazt a kártételt, melyet idegen hatalmak elkövettek Magyarországon. A hithü globalizációpártiak kritikáját megelőzendő pedig szükségesnek tartom kijelenteni, hogy visszautasítok mindenféle kategorizálást, párt- vagy csoportérdekek kicsinyes szempontjai alapján való megítélést és prekoncepciót. Mindaz, amit szükségesnek tartok lejegyezni a késői utódok és a jelenkor szabadgondolkodói számára, hogy az írónak mindenkori kötelessége felemelni szavát a társadalmi igazságtalanságok ellen, az emberi szabadságjogok és a demokrácia megsértése ellen. Éppen ezért egyértelmű, hogy az emberi szabadságjogok megsértése és a magyar állam szuverenitásának semmibevétele volt az a békepaktum, melyet soha, semmilyen körülmények között nem lett volna szabad aláírniuk azoknak, akik ezt megtették. Magyar részről sem, és a külföldi államok részéről sem. Ha a mai háborúk eseményeit és következményeit nézzük, önkéntelenül is összehasonlításokat teszünk és megpróbáljuk feltenni a kérdést, még akkor is, ha ez költői kérdés marad: a mai győztesek merészelnének-e feldarabolni akár egy kicsinyke fejletlen országot is ugyanúgy, ahogyan azt Magyarországgal tették? S ha igen, akkor ugyanezt az aktust jogosnak éreznék-e, ha a saját országuk ellen követnék el agresszorok, kockát vetve nemzeti javaira, népére, tennészeti kincseire, és az ő népük önrendelkezési jogait sértenék meg olyan mértékben és formában, mint azt velünk tették? Tudjuk, nehéz a válasz minderre. De csak akkor, ha a válaszadás nem őszinte, hanem a mindenkori hipokrízisből táplálkozik. Államrezonra, modernségre, globalizációra való hivatkozás ebben az esetben természetesen nem érvényes. Azok az államok, melyek ma európai normákra hivatkoznak, felzárkózást követelnek mindazoktól, akik hozzájuk csatlakozni kívánnak, fel kell hogy tegyék maguknak ugyanezeket a kérdéseket. S ha emberi szabadságjogokról, demokráciáról akarnak kioktatni bennünket, akkor magukba kell tekinteniük először, és őszinte, kertelés, köntörfalazás nélküli válaszokat adniuk az itt felmerülő kérdésekre. Tekinthető-e a szabadság bajnokának, követendő példának az, aki a jogokat egyenlőtlenül méri, az ügyek és emberek vagy népek megítélése pedig hovatartozási kérdés, nem egyértelmű jogi kategóriákon alapuló rend kérdése a számára...?! Vagyis ha a fejlett civilizációk megengedhetik maguknak azt, amit Orwell szatirikusán így fogalmazott meg - „Minden állat egyenlő, de egyes állatok még egyenlőbbek.” -, akkor ugyanott tartanak, mint azok, akikről ez a szörnyű paródia készült. (Azért szörnyű, mert azok, akik benne éltek, egyáltalán nem találták olyan mulatságosnak, mint a könnyű helyzetben lévő outsiderek, modernkori kibicek.) A haza ugyanolyan tiszteletreméltó dolog, mondhatnánk, szentség, mint az édesanyánk, a vallásunk, a családunk. Aki mindezeket nem tiszteli, az nem lehet ép lelkületű ember, és tartozhat bárhová, bárkihez, bármiféle közösséghez, soha nem lehet teljes értékű épkézláb személyiség. Épp ezért nem is szabhat tiszteletreméltó feltételeket és követendő irányt azoknak, akik példáját követni szándékoznak. Aki az általa tisztelt és szeretett dolgok mellett nem hajlandó kiállni, annak pedig nincs más dolga, mint érzelmileg felnőni, önálló, szuverén személyiséggé válni, s majd csak aztán irányítani másokat. A Új Hevesi Napló 73
