Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 7. szám - KÖZÉLET - Tölgyesy I. M. Ludovika: A szent Teréz Intézet krónikája IV.

"(Döfcnpes^ I. XL Iu5o\)íRa X §$ent Tterc3 Inté$et RróníRaja ív. Az ezután következő időszakban nem volt minden napnak külön története. Egyformán munka és nélkülözések között múlt el egyik nap a másik után. Csak egy-egy kimagasló eseményt jegyzünk fel. Házunk ekkor már Hotel Dieu volt. Azelőtt soha nem látott kedvesnővérek állítottak be batyuval a hátukon és egy-két napi szállást kértek. Rendszerint átutazók voltak, akik a háború elején elmenekültek, s most mentek vissza Szegedre, Gyulára, Törökszentmiklósra, Nagyváradra, Kolozsvárra, Csíksomlyóra. stb. Szegény elcsigázott nővértársainkon igazán megesett a szívünk, s hálát adtunk a Jóistennek, aki szent gondviselésében megóvott bennünket az otthontalanságtól és a vándorlástól. Az első szabad május 1-én iszonyú nagy felvonulások voltak a Hősök terére. Ezen a napon szólalt meg először a magyar rádió. Az első 6-os villamost is ma csodáltuk meg a körúton. 4-én és 6-án gyermekeink lelkigyakorlatot tartottak dr. Varga Béla terézvárosi káplán vezetésével. 7-én Németország kapitulált. Vége a háborúnak. 9-én megszűnt az elsötétítés. 12-én az utcákon már égtek este a villanyok. Közbiztonság azonban még nem volt. 8 óra után senki sem mert az utcán tartózkodni, mert levetkőztették vagy kirabolták volna. 17-én Salzburg mellett egy alagútban megtalálták a magyar aranyvonatot. 18-án az elszedett rádiókészülékeket visszaadták. 25-én nálunk is kigyulladtak a villanyok. Június 3-án megindult a postaforgalom egész Budapesten. 12-től újra megkezdődött a gáz szolgáltatása, a nap bizonyos szakaiban. 13-án 50 kg-ig engedélyt kaptak a batyuzók, akik időt és fáradságot nem kímélve szállították a falu élelmét éhező családjuknak. Ruhaneműiket cserélték el érte. Elvétve mi is batyuztunk. 25-én a Köztisztasági Hivatal 50 kocsival elkezdte a szemétösszeszedés munkáját. Július 14-től törlik el a „Mi a vallása?” rovatot a közokiratokról. A vallás magánügy lett. 20-án Edita nővér, Róza nővér és Ludovika nővér 20 gyermekkel elindultak Bonyhádra nyaralni. Kalandos út után érkeztek meg. Augusztus 1-én a napilapok ára 3.- pengőre emelkedett. 20-án az amerikaiak hazahozták a Szent Jobbot. Nagy ünnepség volt a tiszteletére a Bazilika előtt. Itt hallottuk először beszélni Mindszenty József hercegprímásunkat. Augusztus 25-én Tisztelendő Vizitátomővérünk elhozta Kedvesnővérünk patentját, ezzel kedves elöljáróink jóváhagyták a mi választásunkat és megerősítették őt szolgálónővéri tisztében. Szeptember 1-én megkezdtük az új tanévet. Az elemi iskola és a polgári iskola átalakulóban volt az általános iskola felé. A tanároknak és tanítóknak demokratikus átképző tanfolyamokon kellett résztvenniök. Azonkívül hivatalosan igazolták is őket, hogy nem voltak fasiszták és nem demokráciaellenesek. Csak az ily módon igazolt tanszemélyek taníthattak. Bennünket valamennyiünket simán igazoltak. A Mária Társulat vezetését Dr. Varga Béla terézvárosi káplán vette át, vezetését pedig Tölgyesy Ludovika nővér. Az iskolába igen sok gyermek iratkozott be. 58 X. évfolyam 7. szám - 2000 július

Next

/
Oldalképek
Tartalom