Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Széplaky Sándor: In memoriam: Klebelsberg
Szeptember végén még beszédet mondott a most már csak szellemi mecénása a társaságnak, de egészségi állapota fokozatosan romlott, magas láz gyötörte, és október 2-án a II. sz. Belgyógyászati Klinikára bekerülve már nem tudták megmenteni az életét. Szeged őrzi legmaradandóbban a kultúrpolitikus emlékét, hiszen ez a város az ő segítségével léphetett be az európai nagyvárosok sorába - ez a tény viszont várospolitikusi nagyságát hirdeti. - Itt végezhette kutató munkáját az a Szent-Györgyi Albert, aki az első magyar orvosi Nobel-díjat kapta - a kutatás anyagi bázisa Klebelsberg segítségével teremtődött meg -, ő indította útjára a nyári Szegedi Szabadtéri Játékokat, és a menekülésre kényszerült kolozsvári egyetem szintén az ő segítségével talált a városban új otthonra; és a felsorolás még nem teljes. Szeged város temettette el, mert a Tisza-parti város saját fiának tekintete, és ez az érzelmi összefonódottság szinte „szülői” kötelességévé tette hamvainak díszes szarkofágban való elhelyezését a város legnagyobb templomában, a Fogadalmi Templomban. Végül Szeged nem térhet ki az elől a felelősség elől sem, hogy az a láng, amit Klebelsberg gyújtott meg, a szellem fényének lángja, amely szembeszáll a tudatlansággal, a kishitűséggel, a rágalmak özönével, ne hamvadjon el, hanem ébrentartásával tovább világítson, irányt mutasson a ma emberének is, mert Klebelsbergnek mint reálpolitikusnak a tanításai még ma is időszerűek, aktuálisak. Visszaemlékezések, nekrológok, egész sora jelent meg a halálát követő években, évtizedben tudósoktól, jelentős államférfiaktól, akik meglátva kiváló szellemiségét, azt vallják, hogy mint reálpolitikus kultuszminiszter eljutott arra a szellemi magaslatra, ahol küldetését betölthette: mert küldetése főleg az első világháborút követő években, évtizedben realizálódott a magyar oktatásügy, a magyar tudományos élet tervszerűbbé tételében, magasabb szintre való emelésében: és ez a koncepció a kultúrfölény elméletében öltött testet. Azt hirdette makacs elszántsággal, hogy országunkat Európa legműveltebb államaihoz kell felzárkóztatni, ennek érdekében a tudomány a művelődés fejlesztését, modernizálását tartotta élete fő feladatának. A kultúrfölény gondolata elméletében művelődési felsőbbség programjaként jelentkezett. Ezt a teorémát a következő megállapítása fejezi ki legérzékletesebben: „Kultúrpolitikánk csak akkor lehet sikeres, ha kultúrfölényünk fenntartását az egész ország a maga nagy szent ügyének vallja, és a nemzeti közhelyeslés lendítőkerekeit a nagy mű szolgálatába állítja. ” Amikor 1922. június 16-án az új őrhelyére, a kultuszminiszteri tárca élére került, az új beosztás szinte kötelezőveé tette számára munkaprogramjának ismertetését, melynek lényege egy mondatba sűrítve így hangzik: „Ne feledjük, hogy a magyar hazát ma elsősorban nem a kard, hanem a kultúra tarthatja meg." És ehhez az elvhez sziklaszilárdan ragaszkodott minisztersége több mint 9 éve alatt. A publicisztika talán már megsejthette, hogy egy kivételes szellemiségű ember került az oktatásügy élére, és az optimista kicsengésű cikkek mondanivalóját, hangnemét jól érzékelteti a következő mondat: „ találják meg benne a súlyos idők a maguk emberét, a nagy eszményképek a méltó utódot... ” Szellemi példaképe a Lánchídépítő Széchényi, és az ő emlékének ápolását hozta létre 1927-ben a Széchenyi István Társaságot, azzal a nem rejtett szándékkal, hogy a társadalom anyagi és erkölcsi segítségével kutatóintézeteket létesíthet, illetve fejleszthet ösztöndíjakat, juttathat, és alapítványokat létesíthet. A kultúrpolitikusi optimizmusát jól érzékelteti a következő megállapítása: „A magyar nemzet ma olyan, mint az önhibáján elszegényedett család, mely palotából padlásszobába költözik. De a padlásszobákban is születtek nagy emberek, nagy eszmék, padlásszobából tüneményes pályák indultak ki. ” Új Hevesi Napló 47
