Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar
T. Ágoston László A gépkocsivezető csendre intette a társait, és a rádió felé fordult. Éppen az idöjárásjelentést olvasták föl. Reggel, amikor elindultak Pestről, sűrű pelyhekben hullott a hó, de amint kelet felé haladtak, egyre lanyhult a havazás. Az Alföldre érve mattfeketén kígyózott az út. Kecskemét után még a nap is kisütött néhány percre. Megerősödő északi szelet jósolt délutánra a meteorológia, és az egész országra kiterjedő havazást. A Dunántúlon az alsóbbrendű utak már járhatatlanok voltak. Csapiár derekát két napja húzta a reuma. Ez mindig szeles, hideg időt jelentett. Most is belenyilallt, amint a rádiót hallgatta. Indulni kellene minél előbb - gondolta magában —, mert ha útközben kapja el őket a hóvihar, aligha érnek haza ma. Az ebédlőből jövet be is nézett a titkárságra, de Keszeli, a főmérnök még javában tárgyalt a főkönyvelővel. Vagy a hajdani katonaélményeikre iszogattak egy-két kupicával... Szalai, a kooperációs osztályvezető meg valahol a raktárban kujtorgott. Nagy kópé az a pasas, mindenütt felcsíp valami szemrevaló fehémépet. Miért ne tenné? Legényember, alig múlt harmincéves... Ma mégis sietni kellene. Dél óta itt is esik. A szél úgy táncoltatja a hópelyheket, mintha labdázna velük. A városban még csak istenes, de mi lesz kint az országúton? Amint kinézett az ablakon, látta, hogy Szalai ballag az irodaépület felé egy hegyes-begyes asszonykával. Annyira belefeledkeztek a diskurzusba, hogy szinte észre se vették a havat. Csapiár illemtudóan megvárta őket a folyosón, és odaszólt az osztályvezetőnek:- Lassan indulnunk kellene, Zolikám... Meghallgattam a kétórai híreket, jön a hóvihar. Nem szeretnék az árokban éjszakázni...- Rajtam nem múlik, Pista bátyám. Egy órán belül végzek. Remélem, Keszeli elvtárs is befejezi akkorra a tárgyalást.- Én addig elmegyek tankolni. Ilyen rossz úton sokkal többet zabái a kocsi. Sokan várakoztak a benzinkútnál. Az előtte álló Skodából kiszállt egy fiatal férfi meg egy nő. A presszó felé indultak a kezüket dörzsölgetve. Csapiár is kiszállt, hogy megnézze, mi végre gyűlt össze ennyi autó. Akaratlanul is meghallotta a beszélgetésüket. A férfi majdhogynem kiabálva mondta:- Pesten már régen elzavarták volna az ilyen benzinkutast...- Pestről jöttek, fiatalember? - kérdezte a sofőr.- Onnét, a fene egye meg... - válaszolt a férfi kedvetlenül.- Milyen a pesti út?- Ramaty. Teljesen behordta a szél, az út szélét is csak alig lehet látni. Jó néhányan megtalálták az árkot. Csak nem oda indul?- De igen.- No akkor viszlát, fater, majd a jövő héten küldünk magáért egy hómarót! Félórába telt, mire sorra került. A benzinkutas szerint valami galiba lehet a szivattyúmotorral, mert időnként beszórni. Már kétszer is betelefonált a központba, meg is ígérték, hogy küldenek egy szerelőt, de hát ilyenkor azok is fáznak. Mit törődnek a központban az ő bajával, hisz’ nem az ő anyjukat szidja a sok autós... 14 X. évfolyam 12. szám — 2000. december
