Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 12. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Hóvihar
Esteledett, mire visszaért. Azt hitte, már a kapuban várják, de nem. Keszeli még mindig tárgyalt. Pontosabban a poharat emelgette. Már égtek az utcai lámpák, mire benyitott a gépkocsivezetői pihenőbe és odaszólt Csaplámak:- No, öregúr, csapjon a lovak közé, hogy porozzon utánunk a sztyeppe! - Aztán várta a hatást, hogy visszaszóljon valamit, ő meg jól kioszthassa. Imádta a hatalmát fitogtatni. Végtére is ő volt a vállalat második embere... Mindig öregurazta a sofőrt, pedig ő volt az idősebb, legalább két évvel. Az meg vágott egy keserű grimaszt, összeszedte a holmiját és indult. Sértette az önérzetét az „öregúr”, már hogyne sértette volna! Különösen ezzel a hangsúllyal, de nem szólt, nem szólhatott érte. Mindössze annyit válaszolt, hogy ,jobb lesz csak poroszkálni ebben az ítéletidőben. Lassan esetleg még haza is érhetünk...” Amint ráfordultak a pesti útra, majdnem kicsúsztak a padka szélére. Olyan erősen tört rájuk a szél, hogy szinte lesodorta az útról a kocsit. Hordta a havat, az ablaktörlő alig győzte lekotomi az üvegről. Középen meg fagyott masszává állt össze. Csapiár visszakapcsolt hármas sebességre, és egy kissé visszaengedte a gázpedált. A kilométeróra negyvenet mutatott. Egy Trabant húzott el mellettük. Idősebb, szőke nő ült a volánnál.- Gyerünk, öregúr, ne hagyja, hogy lekörözzék! — szólt oda a főmérnök. - Otthon szeretnék vacsorázni. Úgy cammog, mint egy reumás csiga!- Én viszont még reggelizni is szeretnék, főmérnök elvtárs! Figyelje meg, félórán belül találkozunk ezzel a Trabanttal. Valamelyik kanyarban megnézi magának az árkot...- Lári-fári... mondja meg őszintén, hogy betojt a hótól! Én is inkább kértem volna egy sofőrt ehhez a tragacshoz... No, mindegy, öregúr, maga már csak ilyen pesszimista. De akkor legalább meséljen egy jó viccet! Az egész napos semmittevés közben biztosan hallott valamit a léhütő kollégáitól.- Nézze csak, ott, balra!... Két kocsi egymás mellett az árokban. Jó vicc... De még jobb, ha hagy vezetni. Sokáig hallgattak. Szalai is az utat bámulta, nem volt kedve a főnökével beszédbe elegyedni. Egyszer csak lassított a Lada. A fénykévében a szőke nő integetett, majd amikor megálltak, odarohant hozzájuk.- Uraim, az Isten szerelmére, segítsenek rajtam, próbálják meg kihúzni a kocsimat! Egy nagy dög Zil leszorított az útról. Kipörög a kerék, nem tudok elindulni.- Nézze meg, Csapiár, mit lehet tenni! - rendelkezett Keszeli. - De siessen, mert odafagyunk az úthoz! A sofőr kiszállt, egy ideig nézegette az árokba csúszott Trabantot, aztán megpróbálta tolni. Nem mozdult. A nő idegességében sírva fakadt. Szalai is odament, ketten tolták, de csak a kerék pörgött, a kocsi nem mozdult. A főmérnök lehúzta az ablakot, és türelmetlenül rájuk szólt:- Hagyják a fenébe, még jobban elássa magát! Induljunk!- Uram, ha Ön is segitene, talán... - fordult felé a nő.- Rendben van - mondta kelletlenül. - Majd én beszállok, tolja maga is! A nőt meghökkentette a válasz, de mit tehetett? Átadta a helyét és beállt a két férfi mellé. Az eredmény mit sem változott. Se előre, se hátra nem mozdult a kocsi.- Hát ez nem megy - állapította meg Keszeli, és elindult a Lada felé. - Ha akar, eljöhet velünk egy darabon, de ezt az Isten se húzza ki tavaszig. Majd kiolvad...- Köszönöm, de még várok, hátha jön egy másik Zil...- Jó telet! - csapta be az ajtót maga után, és intett a másik kettőnek is, hogy jöjjenek.- Szerencsétlen nő... - dünnyögte a sofőr. — Megfagy, mire kihúzzák. Új Hevesi Napló 15
