Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Romhányi László: Egy várszínház születése
Bessenyeit, Szemes Marit vagy Bánffy Gyurit. Bánffy különösen népszerű, a város félig- meddig egriként kezeli... Látványosak, de veszélyesek is a délelőtti szabadtéri nyilvános próbák. A rendezőnek kerülnie kell az éles szituációkat, ütközéseket a színészekkel. Helyzeteket teremtünk, milliónyi apró technikai részletkérdést oldunk meg, bejárjuk, beuraljuk a hatalmas díszletteret. Nincsenek háttértakarások, nyitott a gótikus palota alsó folyosórésze. Mindössze két öltözőnk van: egy a színészeknek, egy a statisztáknak és a műszaknak, azok is szerencsétlen részen, az árkádsor baloldalán. A nehézségek ellenére díszletté teszem az egész műemléképületet. Jelenetek vannak a fölső folyosón, de még a háztetőn is! Egy külső szemlélőnek fogalma sincs, mennyi ismétlés, mekkora figyelem, milyen fegyelem szükséges végszóra megjelenni egy takarás nélküli színtér adott színpadi szituációjában! Nagy lendülettel dolgozunk, rovom a kilométereket a színpad és a nézőtér között, a bátrabb bámészkodók autogramokra vadásznak, újabb és újabb turistacsoportok özönlik el a várbelsőt, ájulásig fokozódik a hőség, a színpad oldalánál hosszú sorok kígyóznak a múzeumba... Déltől fellélegzünk! Ebédidőben kiürül a várudvar, rákapcsol a stáb, élesednek a színpadi helyzetek, formálódnak a jelenetek és a jellemek. Kettőkor közösen ebédelünk egy menzán. Egymás mellett eszik a Király és az ajtónálló. Fél óra, és a kollégiumban alszik az egész stáb. Ötkor szövegösszemondó próba, a többiek a nagyszínpadon gyakorolják a délelőtt átvetteket. Hét órától az esti nagypróba. A vár lezárva a látogatók elől. A hatalmas tér kezdi megadni magát. Újra és újra próbáljuk a délelőtt térbehelyezett és letisztázott, lemozgott jelenteket. Roppant feszültek a szabadtéri próbák. A színész ugyanis nehezebben képes rögzíteni a szöveget, mint egy zárt kőszínházban. Isten szabad ege alatt minden próba, minden előadás más és más atmoszférában jön létre. A feltételes reflexek, amelyek a próbafolyamat során kiépülnek: szabadtéren nagy-nagy ráerőltetéssel működnek csak, hiszen egyszer szél fúj, máskor esik, vagy éppen fülledt a nyári éjszaka, vagy fogvacogtató a hideg. A színészt megzavarják a nem megszokott körülmények. A kőszínházban minden előadás automatikusan ugyanaz: a díszlet, a bútor, a kellék, a jelmez, a zene, a fény, a szöveg, a partner, a hangulat, az illat, a jelenet. Csak a közönség más, estéről-estére. Ezt a „zavaró tényezőt” a színész évszázadok óta megszokta. Már a függöny szétnyílása előtt tudja, érzi, hogy aznap este milyen közönség előtt játszik. Egy szemvillanás alatt „lekódolja” a nagyérdeműt. Ezt a különös képességet a szabadtéri színház megterheli újabb és újabb zavaró tényezőkkel. A nyári csillagszínházban is ugyanaz a díszlet, a bútor, a kellék, a jelmez, a zene, a fény, a szöveg, a partner. A hangulat, az atmoszféra azonban soha nem egyforma! A jelenet sem. Minden szabadtéri előadás más és más. Különleges, egyedi, megismételhetetlen! A CSODA! Hisz nem színházi térben, anti-színházi feltételek között kell nagyot alkotni! Egy szabadtéri színész nem képes a közönség összetételét bekódolni! „Ma jó közönség van!” — állapítja meg a kőszínházi színész a nézőtér zsongásából. A szabadtéri közönség hangulata azonban más. Kiszámíthatatlan! De mindig jó! Soha nem ellenséges! A szabadtéren összesereglett néző ünnepelni jött, soha-sehol nem látható élő esemény részese kíván lenni, fantasztikusan érzi magát hidegben, melegben, szélfúvásban, záporesőben vagy varázslatos nyári éjszakán. A színész a szövegtudását a megszokott, agyonbegyakorolt szituációhoz köti. Ha a színészt színházon kívül bármikor megkéred: mondjon részletet az általa játszott darabból - makog, dadog, hebeg, erőlködik, nehezen tudja felidézni a szöveget, mert hiányzik hozzá 28 X. évfolyam 11. szám — 2000. november
