Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Romhányi László: Egy várszínház születése
a feltételes reflexeket beindító színházi miliő. A szabadtéren ugyanez a „zavar” lép fel, ha nincs felkészítve a színész minden egyes előadás ezernyi új változására, amellyel a nyári csillagszínház megkísérti a művészeket. A rendező legfőbb tiszte az előadás-teremtés mellett a közönségteremtés! Csak egy igazi, baráti közösség képes egymással törődve, egymást segitve, váll-váll mellett minimálisra csökkenteni a szabadtéri színház színészt zavaró körülményeit. A próbák élménye, a baráti jó hangulat, a lelki testvériség, a partneri segitőkészség útján lehet csak kialakítani a szabadtéri színész olyan feltételes reflex-rendszerét, amely magabiztosságot ad a hidegben, melegben, szélben, szélcsendben, szemerkélő esőben, nyári záporban; zavartalanul és folyamatosan ugyanazon művészi színvonal teljesítésére ösztökélve, amelyet a próbák során akaratlanul is magáévá tesz, és tehetségével, rutinjával, színészi képességével hitelesít. Nem véletlen, hogy a színház szabadtéren született meg! Agárdi Gábor valóságos „csoda”. Született szabadtéri színész. Ott van a díszletproblémák megoldásakor, kellékeket készít, parókát „szab” át, táncpróbákat tart a statisztáknak, maszkot készít a partnernek, újra- és újraindíttatja velem - ha kell, százszor is - a partnerek bizonytalanságában döcögő jeleneteit. Ferikém, ne haragudj, tudom, gyűlölni fogsz érte, de próbáljuk újra a jelenetet! Segíts nekem, mert teljesen bizonytalan vagyok! - kéri Bessenyeit. Ki tud ennek a kollegiális kérésnek ellenállni?!... Újra- és újrapróbálunk, ezernyi trükkel, mert Agárdi pontosan tudja: Bessenyei szemében nincs visszajelzés, András kovácsmester totálisan bizonytalan a szerepformálásával kapcsolatban... Újra- és újrapróbálunk, mert kimondhatatlanul az a cél, hogy a teljes színtársulat a maximálisát hozza ki a darabból, önmagából. Lehetne könnyedén „összecsapni” az egészet, a közönség azt is hálásan fogadná. De mi a magyarságért küzdünk, a magyar színházi szakma elveszett önbecsüléséért. A lécet magasra emeljük. Egy egészséges színházi világban Bessenyei András kovácsa egy életmű nagy alakításai között szerepelne. Maros Gábort a Kongója után versengve szerződtetné bármely budapesti színház. Magyarországon azonban minden álmos. Fásult. Minden szürke és hétköznapi. Nincsenek ünnepek, nincs fény, nincs elismerés. Új Hevesi Napló 29 6. Bánffy György Prológként köszönti a nagyérdeműt.
