Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Mikós: Örök barátunk - Szabó Lőrinc

az univerzális életet, elsőként az embert. Ebből adódik, hogy az állatseregletben nem a klasszikussá vált lóhoz csatlakozik képzelete, hanem vakondokhoz, mindenféle férgekhez, a lenézett és észre sem vett légyhez, bagolyhoz, csirkékhez, lepkékhez, rigókhoz és mindenekfölött a tücskökhöz. A nagyobb testű állatok közül olykor farkast, medvét, orrszarvút említ, viperát is, melyet undor helyett tisztelve említ, mint „Lelle Mária" egyetlen igaz barátját. Hajlamos, hogy a legkisebbekhez társuljon szívének rejtett vonzalmával.

Bölcseleté és etikája, hogy mindenkit és mindeneket föl akar és föl is tud emelni lírájában, magát az általános anyagot, a kenyeret, növényeket, a forsythiát és az együgyű lényeket, Lelle Máriát és a legszentebbet, fiát, Lócit is, mely, aki többé már nem vágy, nem óhajtás, hanem művészet:

„Felugrottam: Te kölyök! - Aztán:

No, ne félj, - mondtam csendesen.

S magasra emeltem szegénykét, hogy nagy, hogy óriás legyen.”

Aki önzőnek és kegyetlennek látszott, mennyire nagylelkű és magasztosan emberi - más és több, mint aminek hitték kortársai.

Létünk ketrec, szabadulni szeretnénk a Mindenség egyetemes szabadságába, erről a küzdelemről ír Camus a „ Közöny ’’-ben, ezt a súlyos ketrecet mintázta Vilit Tibor, - s előttük 1930-ban már e nehéz gondunkról nyilatkozik Szabó Lőrinc is:

„Óh, túlkicsiny ketrec a test és mire elég volna, ezt az egy kicsit is elveszik.”

Költészetté fakasztott szépségei nem könnyedek, a gondolat terhei olykor vigasztalanok. Mereng a kutyaléten is, bennük ragadja meg az ellentéten alapuló világegyenleget:

„csaló visszhangok közt ugattunk egymásra, mi meg a világ, mint odaki azok a szörnyetegek, azok a derék, jó kutyák.”

Szinte hányaveti e stílus, de az „odaki” kifejezés nagyon is tudatos. Sokáig rejtély volt számomra, hogy a Babits — Tóth Árpád - Szabó Lőrinc Baudelaire-fordítás közül miért a legjobbak Szabó Lőrinc átköltései, s azok között is a „Dög” - a francia és a magyar költő közös mesterműve. A rejtély megoldása az 1937-ben írt „Egy döglött légyhez” címzett verse szolidaritásának nagylelkűségével: „Amíg éltél, semmi se voltál” - írja, „szárnyas kis piszok”-nak láttatja, a „zümmögő perc” testesülésének, megrenditő végkövetkeztetése:

„Kis múmia, parányi féreg, nagy jel lettél te, nagy bizonyíték: úgy takarítanak el, ahogy én most elfúvom tested szemetét.”

Félelmetes e riadalom - vajon a mi életünk több nyomot hagy a születő Mindenség pusztulásában?!

Figyeli a jaguár szemeit, a farkast és a „Békák"-at, „akikről” Kosztolányi csak annyit jegyzett meg:

„A rút varangyot véresen megöltük.”

Szabó Lőrinc e rútságot ha nem is ítéli gyönyörűnek - pedig az -, a béka és az ember sorsát azonosan kevés reménységgel telítettnek tartja:

„útunkban volt, és ha ráléptünk,

34

X. évfolyam 7. szám - 2000 július