Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 10. szám - KÖZÉLET - Löffler András: „Nem pofázni, segíteni!”
Jßöffler Sfindrás „Nem pofázni, segíteni!” E meghökkentő plakátcímmel invitálták az érdeklődőket a nyáresti szabadtéri orgonahangversenyre. A J.S. Bach emlékére rendezett koncert teltház előtt zajlott a Líceum díszudvarában. Az érdeklődést fokozta az ezzel egyidejűleg zajló budapesti Kerepesi temetőbeli koncert körüli botrány. A nézők jó részét - a beszélgetésekből kihallva - a balhé vonzotta. Sokan polgárpukkasztó produkciót vártak az orgonistától, akinek könyvei, életfelfogása, megnyilatkozásai erősen eltérnek a konvencióktól. Látszott az is, hogy sokan most hallottak először Bachról, most hallottak először orgonát. No, nem igazi orgonát, hanem egy elektronikus — bár kétségkívül tökéletes orgonahangzású - hangszert. A közönség jó része nem járt orgonahangversenyen Egerben, ahol pedig ilyen esemény igen sűrűn van. Az orgonista nem kímélte közönségét. Szinte kizárólag Bachot játszott, ami a vájtfiilüeknek, gyakorlott koncertlátogatóknak igazi élmény volt. A nehéz és hosszú barokk futamok azonban igencsak unalmasak voltak a Danubius rádió diktálta rap-es, techno stílushoz szokott füleknek. A Bach-interpretációkat művészi alázat és kitűnő előadásmód jellemezte. Különleges volt az improvizációs blokk, amely egyedülálló módon folyamatos tűzijáték közepette zajlott. Bár a megadott zenei anyag kevéssé volt felismerhető, de a visszhangos térben zengő, hangfalakkal felerősített tutti-orgona, meg a vibráló tűzcsóvák megtették a hatásukat. A közönség ovációja nem maradt el. * Nos, az előadás alkalmat adott arra, hogy néhány gondolat erejéig elemezzük az egri koncertéletet. Különösen a templomi zenekultúrát. Már csak azért is, mert az orgonamuzsika templomhoz kötődik. Tudja ezt zeneszerző, tudja az egyház, tudja hívő és nem hívő. A helyi napilap kritikusa egyik ájulatból a másikba esett, azt fejtegetve, hogy Bach és az orgona végre elhagyta a templomot, végre mindenkié. Azt gondolhatná az ember, hogy valami világrengető dolog történt itt. Persze csak ha az újságból értesülünk az egri koncertélet eseményeiről, vagy az orgonahangversenyekről. Aligha sejlett fel, különösen a botrányra éhes közönség soraiban, hogy bizony Egerben, az egri templomokban nap mint nap lehet igényes orgonamuzsikát hallgatni. Nap mint nap méltó és kvalitásos előadók közvetítik Bach, Liszt, Haydn, Schubert, Gounod és Kodály orgonamuzsikáját. Egykoron Szalay Lajos, Simon Sándor, dr. Kiss Kálmán, Gergely Ferenc, Bíró Imre és napjainkban Urbán Péter mind avatott értői a hangszerek királynőjének. Az Egerben rendszeresen templomba és szentmisére járók számára nem újdonság, hanem mindennapi természetesség Bach és Vidor muzsikája. A 70-es évek ministránsnemzedékei naponta gyönyörködhettek Simon atya gyakorlásain. A déli miséken évtizedekig Kiss Kálmán virtuóz improvizációi emelték megindítóan csodálatossá az istendicséret fényét. Ki emlékszik már rájuk? Kapott-e akárcsak egy halvány elismerést a sok művész és az egyház napjainkban folyó kulturális missziója? Az évente meghívott több tucat művész, a bazilika felújítás utáni legnagyobb és legkorszerűbb honi orgonáján gyönyörködteti a közönséget. Az orgona világa helyhez kötött. Nem kultúrtermekhez, aminek sokan szeretnék a templomot látni. A templom egyetemes kifejeződése az Istenre vágyó ember szellemiségének. Lelki, esztétikai egység. Az istenélmény, az ima kifejeződése a zene. A temető, a halottkultusz helye is ilyen. Ezért tűnik sokak számára botrányosnak a temetői Bach-koncert. Ahová a látogatók jelentős részen bizonyosan nem a 70 X. évfolyam 10.szám — 2000. október
