Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)

2000 / 9. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Losonci Miklós: Tüskés Tibor köszöntése

Losonci Miklós ®tÁ<w /cöóxön/éúe Özönlenek felé a legek. Joggal. Megérdemelten. Tüskés Tibor hetven esztendős. Elkerülöm a fölsőfokot. Mondom, írom a meggyőződésemet. Született, teremtődött érzelmeimet a tapasztalat alapján. Ő, Tüskés Tibor — azonos önmagával. Kifejtem e megállapításom. Műveit, munkásságát régóta ismerem, becsülöm. Kialakítottam róla magamnak magas véleményt, s ahogy megismertem - az immár hús-vér-szellem ember testesítette belső definíciómat. Amit mondott, annak jegyében cselekedett, huszonnégy órán belül - hej, de ritka! - válaszolt leveleimre. Amikor közös vacsorához ültünk, megtelt a levegő csöndes határozottságával. Amit hiányokkal magamban is szeretnék, Tüskés Tiborban fölleltem - az állandóságot. Ő mindig Tüskés Tibor, se kevesebb, se több önmagánál, mint Fra Angelico. Fra Angelicót csak példának említettem, mondhattam volna Tóth Árpádot is. Az állandóság, a művészi-emberi állandóság és megbízhatóság a példás benne, ezért mértékünk. Ha valamit tesz, vállal, végez, biztosak lehetünk benne, hogy azt Tüskés-módra hiánytalanul megoldja. Egyszer, százszor: Mindig. Soha nem sebeire, a méltánytalanságra összpontosított, a távlatait figyelte, a föladataira, mely hivatása lett. Tüskés Tibor ugyanis író és irodalomszervező. Azonos fontossággal mindkettő. Lankadatlanul dolgozott tegnap is, ma is - esszégyüjteménye a „Közelítések” is erről tanúskodik - Kodolányi Jánosról írt kitűnő, hézagpótló könyve számtalan írása nemkülönben. Világszemlélete tág és nyitott. Népi, nemzeti, európai, kozmikus igazságot gyűjt és értelmez. Mestere Várkonyi Nándor, Fülep Lajos, Martyn Ferenc - s ő is mestere lett sokaknak szellemi híd múlt és jövő között. Erkölcsisége szilárd, egyensúlyban van, azonos értékrendben esztétikai ítéleteivel, Mérleg. Szellemi aratása nemcsak a kincsek nagyját észrevételezi, az apraját is csűrbe gyűjti. Mindent, mindent. Baj, ha azt mondom: jó ember? Dehogy baj, hiszen művei és személyisége révén nemcsak gyarapodunk műveltségben, fölismerésekben, örömökben, hanem vágyódunk arra, hogy jobb emberekké váljunk. Nincs benne semmi magyarázkodó melldöngetés. Ő magyar, európai és ember. Ember nagybetűvel írva, anélkül, hogy önmagát nagybetűvel írná, képzelné. El ne felejtsem, Tüskés Tibor irodalomszervező napjaink Pannóniájának Kazinczy Ference, régebben a JELENKOR, ma SOMOGY kincseket érlelő, gyűjtő, sugárzó szerkesztője. Éljen Soká Tüskés Tibor, terebélyesedjen oly nemes, oly fontos írói életműve, irodalomszervező tevékenysége. 56 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember

Next

/
Oldalképek
Tartalom