Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Ördögszekér II.
hallotta volna. Ment egyenesen az istállóba. Potyogtak a könnyei, amint végigsimította a lovai hátát, megpaskolta a tehenek farát. A gerendán ott lógott a vadonatúj borjúkötél. Az őszi vásáron vette. A nyakába akasztotta. Fölállt a fejőszékre és a kötél végét áthurkolta a mestergerendán. Éppen imádkozott, amikor a tanácsháza tetején megszólalt a hangszóró:- Szív küldi szívnek szívesen... A következő magyar nótát Józan Ignác ezüstkalászos gazdának küldjük abból az alkalomból, hogy önként, saját józan meggyőződésétől vezérelve lépett a közös gazdálkodás útjára. Termelőszövetkezetünk alapító tagját szívből köszöntik tagtársai, a szervezőbizottság, Kormos István tanácselnök és Kovács József párttitkár. És harsogott a nóta: „Nincs cserepes tanyám / Sem szűröm, sem subám nékem...” Keserű düh öntötte el Józan Ignácot. Kioldotta a nyakára tett kötelet, és átvetette a vállán. Aztán befogta a két lovat a könnyű kocsi elé, és közéjük vágott az ostorral. A szokatlan durvaságtól úgy megijedtek, majd elvitték a kapufélfát. Eddig csak szóval vagy nyelvcsettintéssel irányította őket a gazda. Elég volt megállítania a két nekivadult lovat a tanácsháza tornáca előtt. Ott aztán fölállt az öreg, és teli torokból bekiabált:- Köszönöm a szívküldit, Kormos Pista! Gyere ki, hadd szorítsam meg a kezedet! A tanácselnök igencsak szabódott odabent, hiszen tudta ő, nagyon jól tudta, hogy nem köszönni jött az öreg... Józan Ignác tovább kiabált. Nem telt bele öt perc, már vagy tízen álltak az udvaron, és egyre türelmetlenebbül várták, mi lesz. Kormos is tudta, hogy oda a tekintélye, ha nem válaszol az öreg paraszt szavaira. Kiállt hát a tornácra, és kényszeredett mosollyal kérdezte:- Ugye, te is rájöttél, hogy köztünk a helyed?! Igazán örülök, hogy benőtt a fejed lágya... Az öreg leugrott a bakról és a kezét nyújtva közeledett Kormoshoz. A vállán ott lógott a borjúkötél. Jobb kezével megragadta a tanácselnök jobbját, ballal pedig gyorsan a nyakába húzta a kötelet.- Nincs cserepes tanyám? A kurva anyádnak küldd az ilyen szívküldit, aki a világra hozott, de ne nekem! Elvetted a földemet, mindenemet, te pocsék! Gyere, odakötlek, ahová való vagy! Ez való neked, marhának marhakötél... Mire a férfi felocsúdott ámulatából, a kötél másik vége már a saroglyán feszült. Az öreg pedig felhágott a bakra, és a lovak közé csapott. Hiába fogta meg Kormos két kézzel a kötelet, az biz’ nem engedett. Szégyenszemre futnia kellett a kocsi után. Az emberek először szömyülködve néztek egymásra, aztán kitört belőlük az önfeledt nevetés. Józan Ignác meg csak állt a kocsin a szorosra fogott gyeplőszárral, mint egy eszelős, és válogatott szitkokat szórt a mögötte loholó tanácselnökre. Jókora kört írt le a faluban, aztán újra visszahajtott a tanácsháza elé. Kormosnak ekkorra már a nyelve is kilógott a kimerültségtől. A félelemtől reszketve húzta a vállai közé a fejét, amikor az öreg ostorral a kezében eloldotta a kötelet és leültette a sárba.- Jegyezd meg egy életre, te csibész, hogy akit megalázol, előbb-utóbb visszafizet! Az Isten számon tartja a vétkeidet. Elég nagy lajstrom lehet, de ott minden föl van írva. Tudom, ezért is megfizetett volna, de nekem nincs már időm kivárni. Kénytelen voltam magam elintézni a dolgot. No, de ne feledd, utazol még te az ördög szekerén... Ezzel fölpattant a bakra és elviharzott. Kormost némi várakozás után fölsegítették a szájtátók, és betámogatták az irodájába. Az öreg Józan hazaérve kifogta a lovakat, magához vette a „csomagját” és várt. Hiába szólongatta a felesége, nem válaszolt, oda se nézett. Csak ült a széken és motyogott maga elé, mint aki megháborodott. Estefelé ment érte a rendőr. Már az ajtóban várta. 22 X. évfolyam 9. szám - 2000. szeptember
