Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Ördögszekér II.
- Ignác bátyám, mire volt ez jó? Öregkorára akar börtönbe kerülni?- Ne agitáljon maga is, őrmester úr! Tegye a dolgát, és menjünk! Hol az a bilincs?- Ne tréfáljon már, magára bilincset? Azt csak veszélyes bűnözőkre szoktuk rátenni...- Látta a szekeret?- Nem láttam én semmit, itthon se voltam, csak mondták, hogy a saroglyához kötötte a tanácselnököt. Elő kell állítanom, ez a parancs. A többi már nem rám tartozik.- Nem arrul beszélek én, fiam, hanem a másikrul, amelyik az én kocsim előtt szaladt. Négy szép szürke húzta. A bakon meg ott ült maga az ördög. Olyan volt a patája, mint a lovaké. Csak úgy izzott a kezében a bikacsök. Nem láttátok?... Pedig ez jön majd el mindegyikért. Mondta is, hogy addig kocsikáztatja őket, amíg ki nem tüzesedik a kerék. Nem láttátok?... Pedig ez nem éjszaka jön, hanem nappal. Világos nappal!- Hmm... - csóválta meg a fejét a rendőr. - Miket nem beszél maga... Méghogy tüzes szekér... Mint aki megháborodott. De ez aztán végképp nem az én dolgom. Engem csak azért küldtek, hogy előállítsam. Menjünk, Ignác bátyám! Sokáig senki se tudott Józan Ignác hollétéről. Egyedül a Pletykás Manci híresztelte, hogy tébolydában ápolják, de biztosat ő se tudott. Aztán egy márciusi napon Józan Ignác leszállt a buszról. Nem köszönt, nem szólt senkihez. Úgy ballagott hazafelé a kis csomagjával, mint a megvert kutya. A téesztagok éppen akkor jöttek haza a határból. A szőlőt metszették. Azt mondták, szépen mutatkozik a szem. Ha a jég el nem veri, jó termés lesz. Az öreg csak hallgatott. Összébb húzta magán a kabátot, és beriglizte a kaput. Soha többé nem ment ki a határba. Új Hevesi Napló 23
