Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 9. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Ördögszekér II.
egész grófi család. Ami itt maradt utánuk, államosították, meg széthordták a falubeliek. Néhány év múlva a kastélyból is csak néhány kődarab maradt. Senki se kereste, csak amikor új iskolát kellett építeni, akkor mondogatták:- Milyen jó lenne most az a régi, szép kastély...- Szállj föl, a mi hintónkon viszlek! Nekem se árt egy kis kikapcsolódás, egy kis friss levegő. Sokat dolgoztunk az utóbbi hetekben. Megfájdult a fejem. Érezte az öreg, hogy valami nagy disznóság készül ellene. Gondolta, a tanácselnök nem tűri el szó nélkül, hogy fölemlegette a bátyját... Már bánta is, de valamivel vissza akart fizetni mindazért, amit a szénapadláson gubbasztva hallott. Törte a fejét, hogyan mászhatna ki a bajból, de semmi okos dolog nem jutott eszébe. Amikor elindultak, még abban reménykedett, hátha a vasút menti földekből hasították ki az ő részét. Nem valami zsíros föld, de sok minden megterem benne. Majd ő rendbehozza, csak legyen vége ennek a felfordulásnak. De félúton balra fordultak, a kaszáló felé. Ezt a határrészt emberemlékezet óta kaszálónak használták. Már egy órája kocogtak a lovak, de még mindig nem értek az út végére. Aztán hirtelen újra balra kanyarodott a hintó. A sziktó - villant át Józan Ignác agyán a gondolat. Van vagy száz holdnyi az a szikes, savanyú legelő. A közepén összegyűlik az esővíz meg a hóié a laposban. Csapadékosabb években annyi benne a víz, hogy ide járnak fürödni a falu gyerekei. Ő is sokat pancsolt benne gyerekkorában. Halott víz az, csak sás, nád, meg béka terem benne. Csak nem?... Ez nem lehet. Ennyire még Kormos se lehet aljas...- Álljon meg, János! - intézkedett a tanácselnök. - Látod, ez mind a tiéd. Jóval több hatvan holdnál, és mind a tiéd. Egyedül a tiéd.- Ugye, csak ugratsz, Pista?! Ez is csak csel, hogy beléptessetek a téeszcsébe?!- Nem, szó sincs róla. A téesz már megalakult, amíg te aludtál rá egyet. Jól megvannak nélküled is. Ezzel meg azt csinálsz, amit akarsz. A tiéd. A saját birtokod.- De hiszen ez egy merő szik! Az eke se járja...- Én se örülnék, ha ez után kellene adót fizetnem, de hát ez már a te gondod... Én adjak tanácsot egy ezüstkalászos gazdának? Én, akinek nyilas volt a bátyja? Én, aki képes voltam megitatni a lovaidat, hogy aztán fölmászhassak a szénapadlásra beszélgetni egy konok vénemberrel? Egy megátalkodott kulákkal? Tessék, itt van a hivatalos értesítés a cseréről. Az öreg reszkető kézzel vette át a papírt. Hivatalos volt, rajta a pecsét, az aláírás... Összemosódtak előtte a sorok, mert az anyja temetése óta először könny szökött a szemébe.- Ez nem tréfa - hasított belé a felismerés. Odavan, minden odavan, ami eddig az életet jelentette a számára. - Vagy lehet, hogy az egész csak egy rossz álom? Gyorsan föl kellene ébredni... - Megcsípte a karját. Fájt. Hát akkor mégse... Úgy érezte, kifut a talpa alól a hintó.- Fordulj vissza, János, aláírom - mondta megtört, színtelen hangon. - Isten a tanúm, hogy nem jószántamból teszem, de legyőztetek. Vigyétek a földet, az ekét, az állatokat, nekem már semmi se kell. Két négyszögöl is elég, ami betakar. Hazafelé menet senkinek se köszönt az utcán, a kucsmáját se billentette meg. Amint befordult az ajtón, ledobta a csomagját, meg a báránybéléses kabátot, és indult kifelé. Hiába szólt utána a felsége, hogy „hé, mi történt, mesélj már!” Mintha nem is Új Hevesi Napló 21
