Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - KÖNYVSZEMLE - Losonci Miklós: Szent művészet
összegez. Költészetünk fényességében rendszerezi az európai és a magyar Mária-kultuszt, annak eredeti székely forrásait is érinti - a csíksomlyói „Napbaöltözött Asszonyt" - Szűz Mária pogány kultuszból is föltámadó, egyik tiszta forrását. Csíksomlyó a magyar Lourdes, s amivel gyarapíthatjuk Cs. Varga István szinte hiánytalan Mária-szintézisét, az Máriapócs, továbbá Ady Endre remekmű-novellája - „Giroltán Mária” mely Flaubert erejű világirodalom, a megalázott egyszerű lány méltó a Nagyboldogasszonyhoz. E tanulmánykötetben Cs. Varga fényt villant Harsányi Lajos, Sík Sándor költészetére azzal a figyelemreméltó megállapítással, hogy mindketten többek a katolikus költő színvonalánál. Költők, Mécs László kiváltképp, aki már akkor is fennmaradna líránkban, ha csak ezt az egyetlen verset írta volna, melyről Cs. Varga kitűnő elemzése hívja föl figyelmünket: „Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán, ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán, vad összevisszaságban befonva minden ösvény s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény. ... Testvéri szánalomból a szívem rádorombol: Bátyám, én lelket oltok az evangéliomból, Midőn kobzom jóságos zenéj ű verset költ: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!” Radnóti elemzésében az az ellentétes mozgás a különleges, hogy förtelmes hatalmak gyilkolása közben a költő, Radnóti Miklós szent lett - utolsó versei nemcsak esztétikailag, hanem a szentség szintjén érik el a lelkűiét megfellebbezhetetlen magaslatát. Cs. Varga, ahogy líránk századait pásztázza, Balassitól Berzsenyi Dánieltől eljut Ady Endréig, alfától az ómegáig. Mindannyiunk ars poeticáját adományozza kötetének végén Pilinszky szavaival, aki a szegénység és művészi takarékosság páratlan alázatával láttatja a kibontakozást. Ez a méltó pontja a tanulmánykötet szilárd épületének, nincs és nem lehet hozzátennivalónk: „Ha megkérdeznék, mi is az én költői nyelvem, igazság szerint azt kellene válaszolnom, valamiféle nyelvnélküliség, valamiféle nyelvi szegénység... A művészetben az ilyen szegény nyelv is — ezt a szegények büszkeségével kell hogy mondjam - megváltódhat. A művészetben a süketek hallanak, a vakok látnak, a bénák járnak, minden teremtő erővé válhat. ” Ne akarjunk tábornokok lenni, csak egyszerű közlegények, a költészet einsteini relativitása abban összegeződik, hogy csak a legkisebb lehet egyszer a legnagyobb, az igazi kiáltás a csönd. (Cs. Varga István: Szent Művészet II. Xénia Könyvkiadó) 80 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
