Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 7-12. szám (2000)
2000 / 8. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Murawski Magdolna: Együtt vagy külön?
WuraUi WaJoL pamüJt /cü/övi? Helyesírásunkat mintha nem a nyelvészek, a magyar nyelv tudósai, szakértői alakítanák manapság. Az írott és a beszélt sajtóból egyaránt dől, omlik vég nélkül a sok ostobaság, nyelvi idiotizmus, a félmüveltség szükségszerű (?) velejárója, ám mégsincs olyan tekintélyes tudós, aki ezért mai, rohanó világunkban felemelné a szavát, szavainak pedig érvényt is szerezne, azaz sikeresen kigyomlálná nyelvünkből mindazt a kártékony hatást, nyelvi giz-gazt, melyre, valljuk meg, semmi szükség nincsen. Mikor számítógépen írunk, szerkesztünk valamit, hosszasan kell viaskodnunk a nyelvhelyesség-ellenőrző programmal, míg végül tudomásul veszi különvéleményünket a programszerkesztő sematikus-együgyű nyelvi nézeteivel szemben. Vagyis az írót nem hagyják szabadon írni, hajdanvolt privilégiuma, hogy anyanyelvét a saját műveltsége szerint alakítsa, csiszolja, mintha már a múlté lenne. Igaz, az úgynevezett írástudók sem a művelt nyelvi formák felé törekszenek, hanem divatirányzatok mentén próbálnak tájékozódni a nagyvilágban. Káromkodás-kultusz van, nyelvi finomság nincs a hivatalos irodalomban. Hovatovább eretnek gondolatnak számít, ha úgy érezzük, nem kell feltétlenül perverznek lenni ahhoz, hogy valaki nagy művész lehessen. Ha már a nyelvhelyességi programnál tartunk, mindenképpen szükséges megjegyezni, hogy annak alapvető hibája az, ami a mai irodalomé: nem a saját nyelvi, nyelvtani hagyományokon alapszik, hanem automatikusan átvesz, utánoz és majmol egy tőlünk idegen nyelvi kultúrát, az angolt, jobban mondva az amerikait. Úgy tűnik, manapság bárhová lépünk, elkerülhetetlenül Amerikában kötünk ki. Még a tulajdon nyelvi közegünkben is. Holott a két nyelv olyan távol van egymástól strukturálisan, mint Makó Jeruzsálemtől. A szószerinti fordításoktól, nyelvi esetlenségektől eltekintve legelőször meg kell állapítanunk, hogy az írott sajtó által (mely a fent említett helyesírási programokra hagyatkozva érvényesíti nézeteit és szándékait) terjesztett helyesírási „újhullám” alapelvei közé tartozik, hogy minden létező szóösszetételt szétszed, különír, újraértelmez, és ezzel gyakorta még a nyelvészeket is sikeresen meggyőzi arról, ami alapvetően ellenkezik nyelvünk eredeti szándékával, az egységesítő törekvéssel. A magyar agglutináló nyelv, vagyis hozzáilleszti, hozzáragasztja a szótőhöz a toldalékokat, továbbfejleszti a képzett alakokat, és így őseink eredeti szándékát, a beillesztést és beilleszkedést. A magyar nyelv és kultúra azért válhatott ilyen gazdaggá, mert befogadott minden értelmes újító szándékot és eszmét. Nem volt kirekesztő - még az ösztönös grammatikai megnyilvánulások szintjén sem -, hanem ellenkezőleg: befogadó és elfogadó volt, és az mind a mai napig. És mivel a fejlődés ebben az irányban rajzolódik ki a továbbiakban is, jó lenne folytatni a nemes hagyományokat, ahelyett, hogy kritikátlanul-önkritikátlanul majmolnánk valamit, ami épp ezzel ellentétes szándék. Az angol-amerikai kultúra gyökerei a viking hagyományokban gyökereznek. Mint tudjuk, ez volt az egyik legagresszívebb nép és kultúra a világtörténelemben. Nyelvi szempontból mindmáig elmondható róla, hogy hódító szándékú kultúra, hiszen mindenhol terjeszkedik és minden földrészen és országban dominálni igyekszik más kultúrák fölött, akár fejlettebb annál, akár nem. Vagyis nem integrál, hanem legyőzni törekszik, konkvisztádorként viselkedik bárhol jelenjen is meg. Akár elődei, a vikingek. 40 X. évfolyam 8. szám - 2000. augusztus
