Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - KÖZÉLET - Pokorni Zoltán: Gondolatok Nobel-díjas tudósaink szobrainál
évet itthoni tanulásra fordíthassanak. Jöjjenek haza, kapjanak helyet, illeszkedjenek be a hazai tudós társadalomba. A következő évben létre kívánunk hozni egy másik programként a Szent-Györgyi Albert ösztöndíjalapot, amely nem azt hivatott elérni, hogy ne menjenek el a fiatalok, középkorúak, a legjobbak külföldre, tengerentúlra, hanem azt, hogy akik már elmentek, azok térjenek vissza, vállaljanak szerepet a hazai kutatásokban, a fiatal korosztály nevelésében. Ez az ösztöndíjalap nem képes versenyezni a New Yorkban, Los Angelesben, Berlinben adott professzori honoráriumokkal. Nem is ez a célja. Azok számára teremt erkölcsi kötelezettséget, akikben megvan a készség, a szándék, hogy az itthoni fiatal tudósok képzésében részt vegyenek. Ez az ösztöndíjalap az oktatók számára egy szerény megélhetés költségeit fedezné Magyarországon. Lehet, hogy csak három vagy hat hónapra, egy évre, de rendelkezésre állna. Albert Einsteintől vettem egy idézetet, aki gyakran szólt az oktatásról. Sok pedagógus kollégám gyakran vitatkozik az ő kijelentéseivel, ezt meg is teheti - joggal. Ezt az idézetet ajánlom a figyelmébe mindenkinek, érdemes elgondolkodni rajta: ,JVincs más észszerű nevelés, mint példaképnek lenni” - mondja. O el is mondhatja magáról, de igaz ez ránk, egyszerű pedagógusokra is. Mikor tudományról, tudásról, tudományterületekről beszélünk, akkor sem szabad elfelejtenünk, hogy a tudomány vagy az információ sohasem önmagáért fontos. Se egy kisgyerek, se egy középiskolás, de valljuk be, egy egyetemista sem a tudományért önmagáért tanul. Mindig ott van mögötte egy eleven ember, egy hús-vér személyiség, aki képes vonzóvá tenni ezt a területet, képes olyan erőt sugározni, amiért mi magunk tanulunk, s ami kinek-kinek a saját személyes útját, pályáját végigkíséri. Mindig ott van valahol a mélyén egy hús-vér ember, aki hitt benne, aki bízott benne, aki úgy tett, mintha elhinné, hogy már felkészült ebből vagy abból az ismeretből. Ennek a megelőlegezett bizalomnak a fenntartásáért, ébren tartásáért azután hajlandók voltunk éjszakákat, heteket, hónapokat, sok esetben éveket tanulni. A személyiség erejét, a példamutatás erejét nem pótolhatja semmilyen jól megszervezett tudományos intézményrendszer, semmilyen jó könyv, semmilyen papír. Ha nincsenek ilyen egyéniségek, vagy mi magunk, pedagógusok, oktatók, professzorok nem válunk ilyen egyéniségekké, akkor pusztán a technika, a tankönyv nem fogja elhivatott tudósokká formálni a most iskolapadban ülőket. Ennek az iskolának a névadója, Wigner Jenő egy visszaemlékezésében ír erről. A Fasori evangélikus gimnáziumban tanult, az ott tanító tanárokról szól így: „ Tanítóinknak köszönhetjük érdeklődésünket a tudomány iránt, magatartásunkat a tudománnyal szemben. Az én történetem Magyarországon a középiskolában kezdődött el, ahol matematikatanárom, Rácz László könyveket adott nekem olvasásra, és érzéket fejlesztett ki bennem tárgyának szépsége iránt. Nem tudok mindenkit megemlíteni azok közül, akiknek le vagyok kötelezve, de meg kívánom említeni az inspirációt, amelyet Pollányi Mihálytól kaptam. O tanított meg arra, több más dolog mellett, hogy a természettudomány ott kezdődik, amikor előttünk áll a jelenségek valamely halmaza, melyben bizonyos összefüggések és szabályszerűségek ismerhetők fel, és hogy a tudomány abban áll, hogy ezeket a szabályszerűségeket asszimiláljuk, és fogalmakat alkotunk, melyek lehetővé teszik, hogy ezeket a szabályszerűségeket természetes módon kifejezzük. Arra is megtanított, hogy nem annyira maguknak a természettudomány fogalmainak (amilyen pl. az energia), inkább ezeknek a tudományos módszereknek az alkalmazása kívánatos a tudományok más területein. ” Matematikatanára, Rácz László fényképe, mint ahogy láttuk, hallottuk is, Wigner amerikai dolgozószobája falán mindvégig ott fügött. A mi felelősségünk, oktatóké, pedagógusoké, hogy megtaláljuk ezeket a tehetségeket, és felfedjük kinek-kinek a maga tehetségét. Megtaláljuk azt, amiben ő valóban kibontakoztatható, és belé plántáljuk azt a hitet, hogy ő maga tehetséges, hihet magában, bízhat magában. Megelőlegezzük azt a bizalmat, bár tudjuk, hogy a tehetség nem párosul hozzáértéssel, tudással, és pedagógusként türelmet kell gyakorolnunk, amíg ez a kettő összeér. Azok a fiatalok, akiktől megtagadták ezt a bizalmat, akiktől megtagadták ezt a türelmet tehetségük és szorgajmuk, tehetségük és tudásuk harmonizálása idején, nem egykönnyen lesznek sikeresek. És meg kell tanítanunk azt, hogy a tudás nem önmagáért 66 X. évfolyam 1 .szám - 2000 január
