Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 1. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ködöböcz Gábor: Arcképvázlat Kálnoky Lászlóról
1. A vallásos ember lelki alapállása öregkorában ez lehet: öreg vagyok, de életem befejeződésekor is Isten közeledik hozzám. A hátunk mögötti időkből visszajárhatnak ugyan bűneink, mulasztásaink zavaró emlékei, időnkint akár lehangoltság is jár velük, de a végső szót mégsem ezek mondják ki. Jézus példabeszéde szerint az utolsó órában felfogadottak is annyit kaptak, mint akik reggel álltak munkába... 2. Az öregkorban való lelki mélyülés fontos programja: személyes, benső imaéletet kiépíteni, hogy megteljünk hittel, látással és Isten erejével... 3. A személyes, benső imaélet, reflex-szavai vagy csak töredékes gondolatai is személyes értékűek. Még ha gyöngék is, mint a haldokló pulzusa, de melegek és reményt adóak. 1981. június 28-án halt meg Székesfehérvárott, Ott temetik el. Szeretnénk, ha az ő képmása, az ő személye képviselné a teológiát a Líceum pedagógiai múzeumában, aki apostoli lelkületű pap, tudós tanár, szociális reformer, igényes nevelő, népét szolgáló közéleti ember, a megpróbáltatásokat türelemmel viselő hívő, az idős paptestvéreit áldozatosan szolgáló szamaritánus volt. Ködöböcz Gábor Arcpépvázfot Kátnokij Lászlóról ,,... egy enyésző pillanatra visszazengtem a világ hangjait” A Hamlet elkallódott monológja, illetve a Szanatóriumi elégia „koszorúzatlanul is kimagasló” költőjét a hatvanas évek végéig inkább csak jelentős műfordítóként jegyezték, saját verseit pedig műfordítói munkássága melléktermékeként fogták föl. Éppen ezért az utolsó másfél évtizedben bekövetkező, már-már paradigmaváltásnak tetsző fordulat és kiteljesedés nyomán teljes joggal nevezhetjük Kálnoky Lászlót a „meglepetések”, az újrakezdések és a „metamorfózisok” költőjének, aki afféle „alakváltoztató bűvészként” varázsolja el az olvasót. Gondoljunk például a líratörténeti és poétikai szempontból unikumszámba menő, reveláló erejű Homálynoky Szaniszló-féle ciklus „álomlátásaira”, ,jelenései”-re, „fohászai”-ra, s a bennük megnyilvánuló sziporkázó szellemességre, póztalanul őszinte szókimondásra, játékossággal és humorral vegyített nyelvi leleményre. Az egészséges derű és esszenciális bölcsesség eme briliáns darabjaihoz azonban gyötrelmesen hosszú, szenvedésteli út vezetett, melynek során a szerzőnek testi, lelki és szellemi értelemben egyaránt a poklok poklát kellett megjárnia. És itt nem csupán az őt fiatal korától végigkísérő tüdőbetegségre, műtétekre és szanatóriumi kezelésekre gondolok, nemcsak a légzőfelület-csökkenésre meg a szívnagyobbodásra, hanem a mindezzel legalább azonos súlyú egzisztenciális kényszerűségekre; a mellőzöttség, a perifériára szorítottság, a kirekesztettség által elszenvedett sérelmekre is. Annak az embernek, akit ígéretes első 54 X. évfolyam l.szám - 2000 január
