Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Ádám Ottó: Találkozásaim Németh Lászlóval
CÍ'ídd/m W/M Ami a kiadatlan Németh László-emlékkötetből még kimaradt... W^/d/Acixdáai/m WWYémetA JQ(hx/<lva/ Első találkozásom Németh Lászlóval 1956 zaklatott szeptemberében. A Széchenyire készülünk, ekkor tértem vissza a Madách Színházba. Megrendítő a Vele való beszélgetés. Aggódik azért, ami az országban van, szorongásairól beszél. A bemutatóra nem is kerül sor, csak 1957 tavaszán. Akkor is mindössze kilenc előadást ér meg, aztán le kell vennünk műsorról. Tímár József nagyszerű Széchenyi, ideális Németh László-színész. Barátságunk folyamatos, gyakran látogatom meg Pesten is, Sajdokon is, előbb kerékpáron, később autóval, A Vele való találkozás mindig élményszerű. 1965-ben a Madách Kamara Színházban rendeztem a Mathiász panziót Tolnay Klárival, Bessenyei Ferenccel, majd a következő évben az Irodalmi Színpadon a Petőfi Mezőberényben-t. Ez volt a hosszú vita után a darab első bemutatója. Igazi revelációként hatott Az áruló, Görgey Artúr első igazi színpadi megformálása. Németh László nem szeretett részt venni a bemutatóin, nyugtalanította, fölizgatta, de a Mathiász panziót és Az árulót megnézte. Késő éjszakáig tartó bankettjeinken együtt voltunk, elégedett volt, jókedvű. 1971-ben került színre a Bodnámé: hihetetlen, hogy ez az első, 1934-ben írt darab, mégis ennyit kellett várni a színpadi megjelenésre. Kiss Manyi és Huszti Péter kettőse megrendítő volt. Az előadássorozatot Kisss Manyi korai halála szakította meg. A televízióban néhány színházi előadásunkat közvetítettük, Az Árulót nem, mert akkor azt még nem tartották engedélyezhetőnek. Később azonban megcsináltuk, stúdióban 1972-ben. Azután a Széchenyi - most már Bessenyei Ferenccel - majd a színházban egy évvel később. A televízió különösen alkalmasnak bizonyult Németh László drámáinak adaptálására. A Széchenyit követően megcsináltam a Galileit 1977-ben, a Bodnárnét - ezúttal Sulyok Máriával 1978-ban, A két Bolyait 1980-ban, és a Mathiász panziót - ezúttal Törőcsik Marival - 1981-ben, a II. Józsefet 1985-ben. Az 1983-ban készült Papucshős Veszprémben nagydíjat nyert és az elmúlt napokban fejeztem be a Villámfénynél felvételeit, talán ezzel ünnepük majd a 85. születésnapot. Németh Lászlóval való találkozásaim azért is voltak élményszerüek számomra, mert - túl a nagy gondolkodón és morális emberen - én őt a század legerőteljesebb magyar drámaírójának tartom. Hihetetlen szituáció-érzék, pontos dialógus, erős morális erő, költői ihletettség. Későn fedezték föl, a színpadi élete későn kezdődött - a fölsoroltak nagy részét már nem is láthatta - ezért műveinek színpadi élete nem inspirálta arra, hogy újra és újra a dráma felé forduljon. Ez nagy veszteség mindnyájunk számára. Mégis időskori drámái - bár ezzel egy része töredékes — gazdagok, átéltek, élményszerüek. Ezek közül a Colbert-ről szólót be is mutattuk, néhány időskori drámája azonban még pesti bemutatójára vár. Remélem, színházban is, televízióban is lesz alkalmam folytatni ezt a sort és megismertetni a közönséggel az alig ismert remekművek közül még néhányat. Ezt megtisztelő kötelességemnek érzem, néha arra gondolok, hogy ezzel engem Németh László személyesen bízott meg. Új Hevesi Napló 41
