Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 6. szám - VERS, PRÓZA - T. Ágoston László: Délibáb
T. Ágoston László Beßßaß Megyek az utcán. Lazán, kényelmesen, arcomat fürdetve az áldott napsütésben. Látom, mások is ezt teszik. így aztán nem véletlen, hogy olykor-olykor egymásnak koccanunk a járdán. De semmi baj, mert az egész univerzumot áthatja ez a békebeli romantikus hangulat. Biccentünk, és lazán sétálunk tovább. Egyre csak árad ez az aranysárga optimizmus. Megcsillan a kirakatok üvegén, és némi opálkékkel szikrázik át a túloldalra. Ma még a forgalomirányító lámpák is lustálkodnak. A piros olyan tompán izzik, mint a nyárvégi nap szélvihar előtt. A zöld beleérik a fák meg-megremegő lombjába, és szinte elsárgul az irigységtől, hogy senkit sem tud megállítani. Bezzeg a sárga annyira jól érzi magát kerek búrájában, hogy kétszer is megvillan, mielőtt átadja a helyét. Az úton lustán poroszkálnak az autók. Ma egyiknek se sürgős a dolga. Koncentrikus köröket rajzolgatnak a levegőbe, így üdvözlik egymást a szembejövő sofőrök. Ä sarkon egy kék egyenruhás férfi áll merően bámulva a hasán egyensúlyozott kis szerkentyűbe, amelyik állandóan csak 49-et mutat. Rázogatja, megpofozza az oldalát, az eredmény marad. Aztán hirtelen földerül az arca. A sarkon egy kis zöld Trabant tűnik föl, s a szerkentyű számlálója 51-re ugrik. Int a Ladában serényen bólogató társának. Ö felriad, bólint, megtörli a szemét, és indít. A másik beugrik a nyitott ajtón, s csak ennyit mond:- Gyorshajtás. Kövesd!- Melyiket?- Hát a Trabantot. Ott... Megkezdődik a hajsza. Elöl a zöld Trabant, utána a kék Lada. A trabantos észreveszi, hogy üldözik. Turbóra kapcsol és eltűnik a délibábban. Csend. Újra csend. Csak a laza napsütés, a puha koccanások és a lusta lámpa. Aztán egy hosszú sárgánál visítanak, a kerekek füstölnek. A műszer most akár százat is mutathatna, de nincs itt a kékruhás. A Trabantot üldözi a délibábban. Ajtó nyílik, ablak reccsen, egy rekedt hang káromkodik, aztán tűz és ólom, és lyukak mindkét autó oldalán. Meg itt a falban is mellettem. Eltévedt golyó. De jó, hogy eltévedt... A járda aszfaltja meleg. Még mindig köpköd két fegyver. Már csak egy. Audi jön. Fehér. Az az egy még mindig lő. Biceg. Ajtó ki, az az egy be, Audi el. A járdán senki. A kereszteződésben két autóroncs és három hulla. Az egyik kocsi ég. Újra csend és újra senki, csak én. A lámpa se vált. Vak lett mindhárom szemére. Autó jön. Megáll. A sofőr kiszáll, körülnéz, gyorsan vissza, és rükverc teljes gázzal. Az oszlop mögül egy suhanc tápászkodik. Leporolja szakad farmerét és futtából visszakiált:- Én semmit se láttam. Különben süket vagyok... Észak felől egy kék Lada jön. Délről a mentő, aztán egy vijjogó Volkswagen kék villogóval. Aztán sokan jönnek még gyalog is. Állok. Mennék, de nem mozdul. Se a kezem, se a lábam. Egy férfi jön, kék egyenruhás. Rám mutat.- Tettes vagy szemtanú?!- Mindegy, vigyük! - és visznek. A csuklómon bilincs, betuszkolnak egy autóba. Jobbra, balra egyenruhás. Ezek azt hiszik, hogy én? Én azt sejtem, hogy ők. Az is lehet, hogy semmi se igaz. Hát akkor? Talán a délibábos Trabant... 24 X. évfolyam 6. szám - 2000 június
