Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖNYVSZELME - Lukácsi Márk: Nádasi Alfonz: Mi mindenre emlékezett Kodály?
szívesen diákká, mert a tanulás élménye, a tökéletesedés izgalma egy életre meghatározóvá vált számára - hála kiváló pedagógusainak, akikről mindig a legnagyobb tisztelettel nyilatkozott. Teljességre való törekvése folyamatosan arra ösztönözte, hogy a régen tanultakat átismételje, újragondolja, kiegészítse. Páratlan és sokoldalú műveltsége, globális világszemléletet, szintézisigényt tükröz. A könyv lapjairól olyan Kodályt ismerünk meg, akinek életében nem volt üresjárat, mert tudta, hogy az idő kevés. Ezért még a becses irodalmi emlékek közül is csak a legkiválóbbakkal foglalkozott, hogy ne kelljen idejét középszerű vagy könnyed műfajú alkotásokra elfecsérelnie. Megvetette azokat, akik bármely korban a felszínes tömegigények kielégítésére pazarolták tehetségüket, („feledjük el, hogy akkor is voltak lumpenproletárok” - mondja a görög mimosz kapcsán.) Megrázó a magyarság iránti szeretete, főleg a parasztság iránti tisztelete, amely végig áthatja gondolkodását, különösen a nehéz történelmi időkben. A világháború, a kommunista diktatúra és az 1956-os forradalom idején egy pillanatra sem szakadt el népének szenvedésétől, de együttérzése nem hangos szavakból állt. Az ő compassiója a helytállásban, az alkotásban, a rendíthetetlen értékszilárdságban mutatkozott meg. Nem véletlen, hogy Sziszüphosz alakjában önmagát látta, aki a hatalmi mániákusok ellenére is tovább cipeli a követ. Ahogy első felesége aggódón megfogalmazta: gyakran „kemény volt az igazság kimondásában”. Ellenfelei gőgösnek tartották emiatt, pedig „csak” szilárd jellemű volt, aki viszolygott a megalkuvástól és az igazságtalanságtól. Bünül rótták fel neki, hogy egészségesen mer gondolkodni egy beteg világban, hogy igazat mer mondani az intézményesült hazugság idején. Nemcsak a politikai vezetésről, hanem az Akadémiáról vagy a megalkuvó egyháziakról is szókimondóan nyilatkozik. Nádasi Alfonz - roppant szellemesen - három szóban foglalja össze Kodály lelkiségét: komponista volt, aki nemcsak művészeti alkotásokat hozott létre, hanem egész életét megkomponálandó nyersanyagnak tekintette, amelyet az isteni rend szerint kell erényessé formálnia. Katekhéta volt (azaz tanító, gyönyörködtető, hírül adó), aki tanításával és példájával tanúságot tesz Krisztus mellett. És végül próféta volt, aki Istentől kapott hatalommal rendelkezik, aki istenélményébő! fakadóan Krisztus végső győzelmét hirdeti a világban. A könyvben ízelítőt kapunk abból, hogy milyen volt az a szellemi közeg, amely a nagy művek születéséhez szükséges volt. A könyvben két ember áll előttünk, két nagybetűs EMBER, aki tudja, hogy az európai kultúra két alappillére: a klasszikus görög-latin hagyomány és a Biblia. Mindketten átéltek és megtapasztaltak sokféle korszakot, ideológiát, rendszert, de mindvégig tudták, hogy ezen alapok életfonnáló ereje nélkül Európa nem Európa, az ember nem ember. Nem véletlen, hogy Kodály az ókori klasszikus gondolkodás és a krisztusi gondolkodás megtartására buzdította a bencés diákokat első győri találkozásuk alkalmával. A legenda szerint amiért Oidipusz megfejtette a Szfinx találós kérdését (t.i. hogy melyik az az élőlény, amelyik reggel négy lábon, délben két lábon, este pedig három lábon jár), a szörny dühében öngyilkos lett. Elég volt a puszta szó kimondása: EMBER, s a fenevad elpusztult. Talán azért olyan sok világunkban a szörnyeteg, mert túlságosan kevés az ember. A Mi mindenre emlékezett Kodály? című könyv két kiváló egyéniség példájával segít bennünket ahhoz, hogy egy embertelen és széthulló világban tudjuk örök mértékhez igazítani magunkat. Nádasi Alfonz OSB könyvét Szokolay Sándor előszavával, Cs. Varga István zárszavával Cs. Varga István, Lukácsi Márk OSB és Németh Lőrinc OSB gondozásában jelentette meg a Felsőm agyarország Kiadó. 80 X. évfolyam 5. szám - 2000 május
