Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 5. szám - KÖNYVSZELME - Koncz Lajos: „Papi életutak”
Koncz Lajos „ kéL ofU életataA : A XX. század tanúi Különleges könyv - egyedülálló vállalkozásként és műfaji jelleggel került e napokban, elsősorban Miskolcon és környékén az érdeklődő hívek kezébe. Közel 400 oldalas, nagy formátumú kiadvány, amelynek címe: „Az ígéret gyermekei", s ez a szentpáli teológiában az isteni kiválasztottságot jelenti (ld. Róm 9,8). Az alcím adja tudtunkra a konkrétabb mondanivalót: „Papi életutak az ezredvégről". A szerző Gróf Lajos, miskolci világi újságíró, aki nem ismeretlen a katolikus olvasók előtt, mert éveken át az itt megjelenő Keresztény Elet c. hetilap főszerkesztője volt, és az Új Emberben is publikált. A vállalkozás a maga nemében valóban egyedülálló, és az a gondviselés-sugallta gondolat inspirálta, hogy az egri főegyházmegye 25 papja - falusi plébánosoktól püspökig - interjú-keretben valljon életútjáról, de belső, lelki életének bizalmas mozzanatairól is. Hasonlót nemigen ismerünk sem a magyar, sem az európai egyházi irodalomban, bár alapvetően az efféle dokumentum-műfaj századunk találmánya. A 25 pap - kétharmaduk még aktív lelkipásztorként - a 90 és 70 közöttiekből lett felkérve az interjú-adásra, és így valóban ez a negyedszáz papi életút - vallomásaival, az elmondottak összességében átfogó és hiteles, hű, majdhogynem teljes képet ad a mögöttünk lévő század mozgalmas egyházi életéről, annak minden drámai megpróbáltatásával, szenvedésével és papi helytállásával együtt. így a könyv kordokumentum, mely átfogó tanulságul Istennek hálát adó bizonyság is arról, hogy a magyar papság a legsúlyosabb történelmi próbát a 20. században becsülettel kiállta. Az évszázad már elmúlt. Az idő haladása, az élet feladatainak könyörtelen sodrása mind többet elmos és a feledés homályába borít a múltból. így ami e könyvben rögzítődött, az egy hallatlanul értékes „leletmentés” is - a bevezető Ajánlás megérzése szerint, mielőtt „az emlékeket elsöpörné az áradat”. Az ezredforduló ugyanis a jelek és sejtések szerint jelentős mértékben új világot fog hozni. S ez még az egyházi élet, a papi szolgálat és stílus, típus kategóriáira is érvényesnek mutatkozik. Az élet természetes rendjén túl a Vatikáni Zsinat prófétai felismerései és határozatai is (pl. a „triumfalizmus, klerikaíizmus, juridizmus” maradványainak és kísértéseinek felszámolására) ebbe az irányba mutatnak és hatnak. Mondjuk ezt anélkül, hogy ezt az egész, régi, „múlt-századi” vagy „középkori” (nálunk feudálisnak is mondható) „tridenti hagyományt”, egyház- és papi imázs! kritizálni vagy elmarasztalni akarnánk. Mégis tudomásul véve a változások szorító trendjét és elkerülhetetlenségét, bár remélve az öncélú modernkedés fegyelmezett elkerülését. De mindezért igazán örvendünk annak, hogy valószínűleg az utolsó órákban (mert az élő tanúk mind kevesebbek!) sikerült még megörökíteni, „lefotózni” (?) azt az eddigi, „régi” (?) papságot, „papi típust”, „klérus"-nemzedéket, amely elhozta, elvezette magyar népünket, nemzetünket, a magyar-földi Isten-országot az ezredvégig. Mindez áldozatos, félszázadon át különösen hősies, önfeláldozásra is képes helytállással történt. És most folyamatosan és jószívvel átadja-átadta az új évszázad, új évezredkezdés új papságának. Akiknek azonban a lényegben ugyanolyannak kell lemiie, mint ezeknek az idős, múltat hordozó pap- testvéreknek: Krisztus Urunkhoz, az isteni kinyilatkoztatáshoz és egyházunkhoz maradéktalanul hűnek. És a lényegben nekik is késznek, - vállalni azt a „régi”, vagyis mindenkori közös, örök „kléroszt”, amiről egyik nevünket kaptuk (klérus, klerikus), és ami Új Hevesi Napló 81
