Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 4. szám - KÉPZŐMŰVÉSZET - Losonci Miklós: Képek, szobrok, országos körjárata
Losonci Miklós Afooú'ycJc oMXsátj-oá ÁTirjára/a Késéssel, de megjelent egy pompás nyári kezdeményezés katalógusa, melyet a Szentendrei kiállítások anyagáról adtak ki. Mindezt iparművészeti rész is bővítette. E tárlatsorozatot unalmat oszlató sokrétűség jellemzi, a művészet egyéni képi nyelvjárásai, melyek sok gyönyörködést és fölismerést okoznak. Végtére az a bőség jele, hogy több mint száz képzőművész adott számot új terméséről. Elsősorban szentendrei alkotók, de jelentkeztek művészek Budapestről, Pomázról, Solymárról, Visegrádról, Szigetszentmiklósról, Ráckevéról, Százhalombattáról - az ország több városából és településéről. Minden új fogalmazási lehetőség és árnyalat jelen van, követét küldi az absztrakt álmok sokaságában még a természetelvűség vagy annak bizonyos hányada, maradéka. E bemutatkozás tapasztalatcserét is jelent, mérést, mérlegelést, jelzést: Előre. A sok jó mű közül is kiemelkedik Baska József vonal-labirintusa, Kárpáti Tamás ,, Krisztus ”-a. Kárpáti az ősszel külön kiállításon szerepelt a Vigadó Galériában is. Visszatérve Szentendrére, ott meglepetést keltett Mészáros Dezső tömbbé integrált „ Madár ” plasztikája, a nagy ötletgazda Zámbó István „ Szívroham ” képzete, mely ezúttal - nála ritka Félelmet kelt. Az egymást követő nemzedékek is kopogtatnak, így a festő Bartl József és a szobrász Csíkszentmihályi Róbert gyermekei, Bartl Dóra „Tengeri csikók”- at jelenítő grafikája, Csíkszentmihályi Réka és Csíkszentmihályi Berta egyéni hangulatú látványaival. Gavrilovits Sándor ezúttal is elgondolkodtató müvet küldött a szentendrei MŰVÉSZETMALOM Galériába, Kisfalusi Márta kerámiája is, a „Pille” tisztázott mű formarendjében és színválasztásában. Az iparművészeti anyag is rendkívül ízléses, választékos, ezt a léptéket Regős Anna, Péreli Zsuzsa és Pauli Anna munkái, Szemereki Teréz kerámiái reprezentálják. Érdekes kísérlet - eredmény egyben - Tzortzoglou Georgios papírra rögzített kép-kottája, melyet Bozay Attila emlékére szentelt, zeneirodalmunk korán elhunyt jelentős alakjára. Budapesten a Stefánia Galériában a márciusi esemény képzőművészeink tisztelgése volt POGÁNY Ö. GÁBOR emléke előtt. Ha „égi ablakából” nézhetne a Magyar Nemzeti Galéria alapító főigazgatója, bizonyára örült volna, hogy milyen sokan szereik a képzőművészetet. Festők, szobrászok, akik erre az alkalomra tisztelgésül müveiket küldték a kiállításra, és a közönség, mely zsúfolásig megtöltötte a termet. Csakhogy alkotók és mübarátok nemcsak a művészetet szeretik, hanem azt a Pogány Ö. Gábort is, aki felejthetetlenül él sokak szívében a példa és a mérték erejével, egyszerűen azért, mert szerény volt és töretlenül szolgálta a magyar képzőművészetünk ügyét. Először úgy, hogy megírta sok művészettörténészt és gondolkodó embert nevelő „A festészet forradalmárai" c. könyvét, később úgy, hogy munkatársaival együtt megalapította az öt világrészt vendégségül fogadó képi kultúránk kincsestárát, a Magyar Nemzeti Galériát. Mégis, talán a legnagyobb tette az volt, hogy amikor indokolatlanul obsitot kapott a hatalomtól, ugyanolyan jó lélekkel és energiával nyitotta meg az ország szinte minden pontján a festők, grafikusok, szobrászok kiállításait. Mesterekét és a művészet jelöltjeit - pontos mérlegeléssel -, szinte azonos szeretettel. BENEDEK JÓZSEF a „Súlytalan csend” varázsát keresi légies rezdülésü plasztikai hálózataival, melynek szép eredményét láthattuk a Fészek Müvészklub tárlatán februárban. Erdélyben, ahol nevelkedett, ahol művészeti tanulmányait folytatta, először a nagy tömbök súlyos formáit építette szobrokká, ennek példája a „Forrás", mely mészkőbe 78 X. évfolyam 4. szám - 2000 április
