Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Homa János: A magyar kultúra jelene és kilátásai

cHoma ffános cA mayyav /cu/táwa je/ene éá /ci/dfáóm, A Magyar Kultúra Napja alkalmából leltárt készítettem és összegyűjtöttem azt, hogy a mostani kormány miképpen viszonyul a kultúrához. Örömmel állapíthatjuk meg, hogy ebben az évszázadban még nem volt ilyen mértékű emelkedés a kultúra támogatásában, mint amilyen 1998-tól megvalósul. A Kormányprogram prioritásai közé sorolta a kultúra támogatását. Ezt bizonyítja a támogatás mértékének növekedése, mely 1998-hoz képest mintegy 70 %-os emelkedést jelent. A 2000. év költségvetési prioritásai két nagy területre oszthatók: I. A közművelődés és a közgyűjteményi terület támogatása II. A Millennium méltó megünneplése. A millenniumi ünnepségekkel kapcsolatos kiadásokra az 1999-ben 15 milliárd, míg 2000-ben 18 milliárd forintot fordít a költségvetés. A kormány szerint a harmadik évezredbe lépve új szemlélettel kell közeledni a műemlékvédelemhez. A műemlékeket a kulturális örökség részének kell tekinteni. Az épített örökség részeként komoly vagyoni értéket jelentenek, közös örökségünk részei, a nemzeti kultúra megőrzői, idegenforgalmi szerepük meghatározó és mértékadó nemzetképünk alakításában. A tervezett programok között jelentősen nő az épített örökség megóvására fordítandó forrás nagysága: 1999-ben 8,6 milliárd, míg 2000-ben 13,8 milliárd forint. Millenniumi beruházásokra 4 milliárdot irányoz elő a költségvetés. Folytatódnak a tavaly elkezdődött programok: az ország leromlott állapotú egykori kastélyainak, kúriáinak helyreállítását szolgáló „Kastélyprogram”, az Árpád-kori kis templomok rekonstrukciója. A millenniumra történő felkészülés jegyében még nagyobb hangsúlyt fektet a tárca a múzeumok megkezdett műemléki rekonstrukciójának folytatására, szakmai fejlesztésére, ezen belül a Magyar Nemzeti Múzeum, a Természettudományi Múzeum, valamint az Iparművészeti Múzeum épületeinek felújítására. A Millenniumi Filmprogram keretében nyolc nagyjátékfilm és kilenc televíziós sorozat előkészítése, illetve gyártása kezdődött meg 1999-ben. Érdemes megemlíteni azt is, hogy Eger a millenniumi pályázatokon az elmúlt évben sikerrel szerepelt. A város műemlékeinek felújítására, továbbá millenniumi programok szervezésére mintegy 100 millió forintban részesült. Ebből tervezik többek között az Angolkisasszonyok Intézetének, a Minorita templomnak és a Kis zsinagógának a rendbetételét. Országos szinten ebben az évben folytatódik a „Közművelődési intézmények revitalizációja”. A helyi közművelődési funkciók szükségességét és fontosságát jelzi, hogy az elmúlt évben jelentősen növekedett a közművelődést szolgáló intézmények száma. A 100 millió forintos alap 2000-ben 200 millióra emelkedett (1999-ben 332 pályázat érkezett be, összesen 2 milliárd forint támogatási igénnyel). A kulturális tárca kiemelt feladatának tartja az egész életen át tartó művelődés lehetőségeinek biztosítását minden polgár számára, A „Millenniumi közgyűjteményi és közművelődési feladatok” kiemelt támogatására a költségvetés 640 millió forintot irányoz elő. Jelentősen emelkedett a „Kulturális célfeladatok” keretösszege: a korábbi 591 millió helyett 761 milliót irányoz elő a költségvetés ezen a címen az idei esztendőre. A központi költségvetés kialakításakor és végrehajtása során növeltük a feladatfinanszírozás szerepét, 72 X. évfolyam 3. szám - 2000 március

Next

/
Oldalképek
Tartalom