Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)

2000 / 3. szám - KÖZÉLET - Homa János: A magyar kultúra jelene és kilátásai

melyet pályázatok kiírása által kívánunk erősíteni és megvalósítani. A kormány esélyt kíván adni a gazdaságilag és kulturálisan is szétszakadt Magyarország részeinek a lemaradások pótlására, de nem kizárólag normatív támogatásokkal, hanem az érintettek aktivitását kihasználva, arra építve. A határon túli magyar tudomány, művészet, irodalom, színjátszás évszázadokon át az európai élvonalhoz tartozott. A kormányprogramnak megfelelően különös figyelmet szentelünk az anyanyelvi oktatás, a művelődés és tájékoztatás, a bővülő hitélet, valamint az anyanyelv használatának támogatására. Ennek megfelelően 130 millióról 380 millióra emelkedik a „Határon túli magyarok kulturális támogatásának” mértéke. Az egyházak és az állam szétválasztása nem jelentheti az egyházak és a társadalom elválasztását. Az állam semlegessége a vallásszabadsággal kapcsolatban nem jelenthet tétlenséget. A jelen feladata a valódi együttműködés kialakítása. Az egyházak támogatása 12 milliárd forintról 15 milliárdra emelkedett. Ezen belül kiemelkedő mértékben növekedett az „Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások” összege 1,7 milliárdról 4,9 milliárdra. A Magyar Kultúra Napja alkalmából igyekeztem leltárt készíteni a magyar kultúra nagyjaiból is. íme egy lista a teljesség igénye nélkül: Janus Pannonius, Bornemissza Péter, Balassi Bálint, Kazinczy Ferenc, Fazekas Mihály, Csokonai Vitéz Mihály, Berzsenyi Dániel, Vörösmarty Mihály, Eötvös József, Kölcsey Ferenc, Petőfi Sándor, Arany János, Madách Imre, Vajda János, Gárdonyi Géza, Ady Endre, Tóth Árpád, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, József Attila, Szabó Lőrinc, Németh László, Tamási Áron, Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Liszt Ferenc, Erkel Ferenc, Egressy Béni, Kodály, Bartók, Borsos Miklós és Szervátiusz Tibor, Barcsay Jenő és Ferenczy Béni, Pátzay Pál, Szinyei Merse, Bemáth Aurél és Makovecz Imre, Kondor Béla, Szőnyi István, Victor Vasarely és Nicolas Schöffer, a zene, a képzőművészet, az építészet nagyjai és a filmrendező Szabó István és Jancsó Miklós és Makk Károly és Fábry Zoltán. Nélkülük, az ő munkásságuk nélkül szegényebb lenne nemcsak a magyar, hanem az egyetemes kultúra is. Tehát van mit és van kiket ünnepelni a Magyar Kultúra Napja alkalmából. Végül egy mondat a magyarságról. Isaac Asimov írja rólunk: „A földön kétféle értelmes lény létezik: az emberek és a magyarok.” Szavaival bánjunk óvatosan, de azért nyugodtan elraktározhatjuk magunkban ezt a mondatot, amelynek különös értéke van, így a Magyar Millennium évében, a Magyar Kultúra Napjának ünnepén. Új Hevesi Napló 73

Next

/
Oldalképek
Tartalom