Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - KÖNYVSZEMLE - Kaló Béla: Versek Terra Australisból
A kisregény nem nélkülözi a humort sem, amely hol a tanyai emberek naivitásából származik, mint például az édesanya próbálkozása, hogy a kakasból kotlóst „faragjon”, hol a gyermeki hiedelemvilágból, amikor Matyi katonák lakhelyének véli a földből kiálló betoncsövet. Az író „alkotói módszerére” a rendkívüli szűkszavúság jellemző, a „tárgyias-leíró jelleg”, a „lecsupaszított, ékítmények nélküli stílus” (Cs. Varga István). A tanyai élet küzdelmeit és viszontagságait a maga valóságában ábrázolja. Nem idealizál, holott szoros érzelmi szálak ffizik e tájhoz. Kötődéséről így vall „Ide tartozom” című versében: „Itt a mindennapok távoli / alvégeit is ismerem / ... itthon vagyok ... ide tartozom, / mint mások máshová, s idevalósi vagyok hazám, / a szülőföld jogán.” Serföző Simon ezt az életformát még valóságként élte meg. Azóta az „elhagyott, félreeső falvakat / lassan a senki lakja”, az emberek átszedelőzködtek a „városi dobozolt életbe”, ott keresik boldogulásukat. S számomra, de az újabb felnövekvő generáció számára is, ez a tanyai életmód már csak néprajzként dokumentálható, könyvekből ismerhető meg. S ezen világ megőrzése szempontjából is értékes mű ez az izgalmas gyermekregény. ^Káló *3éla Ómenek ^erra Australisból Az „aussie”-k irodalmáról, s főként költészetéről vajmi keveset tud az irodalombarát itt Európa közepén. Ezért is jelentős esemény a Dalok ura című kötet megjelenése, amely az első ausztrál költészeti antológia, s ezen belül is hét fontosnak tartott kortárs lírikus bemutatkozása magyar nyelvterületen. A Széphalom Könyvműhely (az Australia Council által támogatott) kiadványa valóban úttörő jelentőségű munka, ha belegondolunk, hogy - számarányában is - milyen kevés ausztrál szerzőtől átültetett kötet jelent meg Magyarországon. Mindenesetre a Turczi István által fordított versek teljesen újszerű képet mutatnak egy alig ismert és távoli világ literatúrájáról. A laikus olvasó, aki legföljebb a Nobel-díjas Patrick White nevével találkozott már, esetleg hallomásból tudja, hogy a modern ausztrál költészetet Kenneth Slessor-től és R.D. Fitzgeraldtól eredezteti a világirodalom-történet (előbbi Fire Bells - Öt harangszó című költeményét több kézikönyv is a világlíra egyik remekművének tartja), örömmel veszi észre, hogy az antológia entrée-ját egy élő klasszikus, a nyolcadik ikszen is jócskán túllépett Judith Wright költeményei adják. S akkor már belecsöppentünk az európai hagyományokba, az angolszász mitológia és mágia vonzásába, miközben az egykori fegyenctelep ősfolklórjának hangulatából is megérint valami bennünket. (Ami majd konzekvensebben Thomas Shapcottnál nyilvánul meg.) Más-más alkatúak, életkornak, és körülményeik is természetesen eltérőek a megismert alkotók, de az olvasó óhatatlanul a hálót szövő pók rendalkotó kényszerével próbálja egy alomba terelni őket, az intellektuálist keresni bennük egy posztintellektuális - tehát gondolkodás utáni - korszakban. Míg Judith Wright az ausztrál genealógiát fejti föl könyörtelen moralistaként, addig egészen más szemszögből, de önnön identitását kutatja Bruce Beaver is időnként ronikus és szarkasztikus modorban; az, hogy Jj Hevesi Napló 81
