Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Egy nem páneurópai piknik
harcolt már évtizedek óta a II. világháborúban felrobbantott Esztergom-Párkány- Duna-híd helyreállításáért. Még a hangoskodó tárasághoz oda sem érkezett, amikor Mihály már kiabálta neki a köszöntést-kérdést:- Szia, Juliusz! Hát mi van már a hidaddal? Kezdik már valamikor építeni? Ezredfordulós híd lesz belőle? Egyszerre minden szem az érkezőre villant, aki már válaszolt is:- Van remény, kedves bandám! A szlovákok szinte lehetetlen kívánságokkal álltak elő, de a magyarok, vicsorogva ugyan, áttervezték az egész régi tervet. Igaz, hogy a felújított híd eléggé „tevehátú” lesz, mert a szlovákok ragaszkodtak a középső hídnyílásnál olyan magassághoz, mintha a nagymarosi gát által felduzzasztott víz létezne, és az EU nyílás-előírás betartását is követelték. Igaz, hogy más Duna-hid sem tud majd olyan hajókat átengedni, mint a jövendő párkányi, mert sem a felső, sem az alsó folyáson egyetlen ilyen hídmagasság nincs, de hát a magyarok ezt is teljesítették. így lesz „púpos” a híd, a középső ív az eredetihez képest 7 méterrel lesz magasabban. A követelmények teljesítve és az elvi megállapodás az építésre létrejött.- Tudjátok, ezt Meciar sohasem írta volna alá! Most talán sikerülhet. Nincs mese! A tótok génjeiben van a magyargyűlölet! - fűzte hozzá ingerülten Dénes.- És mondd, a magyaroknak itt a Felvidéken nincs a génjeikben némi szlovákgyülület? Tárgyilagosak vagytok ti? Ezen sohasem gondolkoztatok? - kérdezte Kati keményen.- Talán van valami igazságod! Időnként nem ártana magukba is nézni! - szólalt meg Dénes felesége, miközben kiosztotta a fiúknak a hámozni való, nem kevés krumplit.- Mindegy ez már, gyerekek! Az ifjú titánok kormánya egyre rosszabb külpolitikát folytat. Rohamosan rombolja a korábban kialakított jó kapcsolatokat a szomszéd országokkal és ezt már nem jó szemmel nézik a nyugati hatalmak sem. Nem hihető, hogy kell nekik az EU-ban egy renitens, nacionalista, rasszista állam, amely állandóan lázítja a szomszédoknál élő kisebbségeket. Kell például az erdélyieknek a sokat követelt állami magyar egyetem? Nem. Csak Orbánék villognak vele. A Vajdaságnak sem kell az autonómia, melyet a mi kormányunk akar. Itt sem az kell, amit Pesten akarnak. Az egész csak hergeli az anyaországon kívül élőket, és elmérgesíti a kapcsolatokat a környező államokkal - háborgott a pesti menedzser.- Mondd csak, Mihály, jártál te már valaha Erdélyben, Székelyföldön, Csiksomlyón, Vajdaságban, Bánátban, vagy Kárpátalján? Nem. Honnan tudod, hogy mi kell és mi nem kell nekik? — kérdezte a pataki közgazda, majd folytatta: - Én jártam ezeken a vidékeken többször is. Beszélgettem tanárokkal, művészekkel, mérnökökkel, diákokkal Székelyudvarhelyen a tanítóképzőben, Marosvásárhelyen a Teleki-Tékában, találkoztam Kányádi Sándorral, a költővel, és meggyőződhettem arról, hogy ők nagyon jól tudják, mi kell nekik és hogyan. Oda kellene látogatnod, hogy ne csak bizonyos újságok kétes értékű és irányított cikkeiből alkoss véleményt.- Meg aztán Michel, mi mindig csak nyuszik lehetünk? - emelte fel hangját Dénes. - Gondolod, hogy mindig arra kell figyelnünk, amit Kodály mondott egyszer; „a magyarság ezeréves élete egy szüntelen ezeréves védekezés. ” Vagyis örökké csak kussoljunk? Nem lehet nekünk is nemcsak elsuttogott, hanem hirdetett és kinyilvánított igazságunk? Mi itt születtünk, itt éltek őseink és magyarok vagyunk. Ezen Karel barátom és Gyuri vagy a fiam felesége soha nem botránkozott meg. Természetesnek vették és elfogadták. Miért a magyarok bűne az, hogy egy oktondi békeszerződés leszakított ötmillió magyart nemzetétől? 60 X. évfolyam 2. szám - 2000 február
