Új Hevesi Napló, 10. évfolyam, 1-6. szám (2000)
2000 / 2. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Szecskó Károly: Kodály Zoltán galyatetői látogatásai
Érdekességképpen említem meg, hogy a Mester és felesége Galyatetőn töltötte az 1956-os őszi népfelkelés időszakát is. Ekkor a fővárosban az a terv merült fel, hogy Kodályt államelnöknek javasolják. Ezt a hírt néhány jó ismerőse Galyatetőn közölte a Mesterrel. A visszaemlékezések szerint Kodály a nem mindennapi hírre így válaszolt: „Én nem szeretem a dohányfüstöt. Az ilyen hivatal pedig általában ezzel jár. No de komolyra fordítva a szót - mondta a Mester -, államelnöknek még találnak rajtam kívül valakit, s én meg tudom írni még tervezett munkáimat.” Rendkívül boldog, majdnem 50 évnyi házasság után 1958. november 22-én meghalt felesége, Sándor Emma. Galyatetőről 1959. április 3-án írott levelében így írt erről: „Itt vagyok újra, ahová 1941 óta minden évben eljöttünk, ahol minden bokor rá emlékeztet.” A szinte elviselhetetlen magány esztendeje után új házasságra határozta el magát, s a gyászév letelte után, 1959. december 18-án feleségül vette a nála öt évtizeddel fiatalabb, ma is élő Péczely Saroltát. Második feleségét is minden alkalommal elhozta a Mester Galyatetőre. Egyik visszaemlékező szerint egy alkalommal ifjú feleségével még egy szénaboglya körül kergetősdit is játszottak. Sárika sokkal idősebb férjét ennek során nem tudta utolérni. Galyatetőn gyakori vendég volt Kodályéknál Palló Imre és családja. A kiváló operaénekest meghitt barátság fűzte Kodályhoz. A Mester több ízben kijelentette, hogy Palló Imre tudta leghívebben megszólaltatni énekes műveinek eredeti hangulatát, különös tekintettel a Háry Jánosra. Kodály rendszeresen igénybe vette a SZOT-üdülő úszómedencéjét és vízgyógyászati berendezéseit. A napot úszással kezdte. Egy alkalommal a medence szélén felejtette kedvenc aranyóráját is. A legenda szerint Kodály ekkor egy kis cetlire, melyet a medence mellett helyezett el, a következőket írta: „Felhívom a figyelmet, hogy itt hagytam aranyórámat, azonban nem az órát sajnálom, hanem annak jó puha bőrszíját. Egyébként órám már több percet késik.” Kodály hosszú hegyi sétái során felkereste a szomszédos településeket is, többek között Mátraszentimrét, mivel tudomására jutott, hogy ott Zakupszky László vezetésével egy nevezetes népi együttes működik, sőt a faluban még elevenen élnek az ott lakó szlovákok ajkán a régi énekek. Egyik látogatása során Kodály kiment a falu határába a krumpliszedők közé, meghallgatta éneküket. Örömmel látta, hogy az egyik terebélyes fa árnyékában egy fiatal anya bölcsőben ringatta kicsinyét, s közben hol szlovákul, vagy magyarul altatódalt énekelt neki. E szép dalocska magyarul így hangzik: Aludj, aludj, ringatlak én, Ha nem kellek, elmegyek én, Elmegyek a világba, Fehér virág lesz a fátylad. Kodály szeretettel hallgatta a fiatal édesanyát, majd erősen szemügyre vette a több évszázados hagyományt őrző bölcsőt, amely nem volt más, mint két erős villáskaró közé kifeszített lepedő. Kodály megkérte a fiatalasszonyt, Szabad Béláné, Gubala Rozáliát, hogy ismételje meg az altatódalt. Majd ezt követően mosolyogva szlovák nyelven köszönte meg az éneket, s bátorította a fiatalasszonyt, hogy a szüleitől, rokonaitól minél több népdalt tanuljon meg, s minél többet énekeljen kicsinyének. A fenti történetet Szabadná később elmondta Borsai Ilona népdalgyüjtőnek is, aki gyakran meglátogatta a Mestert Galyatetőn. A népdalgyűjtő az idézett dal magnófelvételét Új Hevesi Napló 39
