Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Volt egyszer egy menekülés
A gyerek az apját figyelte, aki némán nézett ki az ablakon, átölelve szundikáló kislányát. Megviselt arcán a halmozódó gond, a határozott ember egy ritka, elgyengült pillanat tükröződött. A gyerek érezte, hogy most valami nagy változás kezdődött az eddig oly nyugodt és vidám életükben. Besötétedett és a kupéban kigyulladt egy kéke festett izzó, éppenhogy kivehetővé világítva az összegabalyodott utasokat, csomagokat. Egy-két gyerek éhes lett, másoknak ki kellett menni, így némi mozgás kezdődött, sürü elnézés-kérések, átlépdelések közepette. Majd megálltak egy állomáson.- Párkány-Nána, itt biztosan sokan fel akarnak szállni - mormogta az apa. Kezdődött is azonnal a nyomulás, de nem volt hova. Hallatszott a kiabálás, hogy még három kocsit kapcsolnak a vonathoz. A csatlakoztatás megtörtént, de nem indultak tovább. Már álltak egy órát, amikor az apa elment megtudni a várakozás okát. Mikor visszajött, nem volt nyugodt.- A német hadi vonatok teljesen lefoglalták a vonalat és ez a polgári vonat reggelig nem indul tovább. Elintéztem, hogy felszállhatunk egy német tehervonatra. Azzal utazunk tovább, nem késlekedhetünk - mondta csendesen, csak a családjának.- Na, szedelőzködjünk! Leszállunk! - adta ki hangosan a parancsot. Nagyon nehezen, de lekászálódták magukat a csomagokkal együtt a vonatról, aminek többen megörültek. Az ablakon át még segítettek is a táskák leadásában. Felmál- házva és óvatosan kerülgetve a vagonokat, egy másik vágányon veszteglő, platós vagonokból összeállított szerelvény mellett álltak meg. Az apa egy német katona intésére választhatott két platóra rögzített személyautó között. Kiválasztottak egy fekete Mercedest, nagy nehezen bepakoltak a benzin híján, vonaton Németország felé indított főemberi luxusautóba és helyet foglaltak a bőrüléseken, minden meleg holmit magukra tekerve, mert már nagyon hideg volt. Percek múlva már indultak is. A szülők örültek, hogy nem kell a nagy tömegben, csaknem reménytelenül várakozni és bizakodtak, hogy a katonai szerelvény gyorsan jut el Érsekújvárba. El is aludt a család az autóban, miközben vonatuk akadálytalanul haladt a vaksötét éjszakában. Hirtelen álltak meg valahol a nyílt pályán. Hangos német vezényszavak hallatszottak, katonák futólépésben közlekedtek a sínpár mellett, minden fényforrás használatát megtiltották. Az apa kilépett az autóból. A szerelvény eleje felől, nem túl nagy távolságból, hatalmas robbanások, dörrenések, a légvédelmi ütegek csattogása hallatszott. Tüzek pirosították az ég alját, bombák sivítása, becsapódása, az égre vágódó lángcsóvák félelmetes tűzijátéka, a fülsiketítő zajok elől a kis család az autóba zárkózott, ahol összeborulva hitték, hogy az autó megvédi őket. A támadás nem tartott sokáig. Fél óra múltán már csak a tüzek égtek, a robbanások megszűntek, a légvédelmi ütegek is elhallgattak. Csend lett. Az apa elindult a vonat eleje felé tájékozódni. A gyerek ismét megcsodálta önuralmát és töretlen hitét menekülésükben. Már hajnalodott, de még nem jött vissza. A gyerekek is kinyitották az ajtókat és kiléptek a vagon platójára. A fiú látta a vonat elejénél felsorakoztatott katonák közelében az apját, amint a hangosan ordítozó német tisztet figyelte. A tisztnek az egyik őrmester valamit róluk mondhatott, feléjük mutogatva. A parancsnok egy pillanatra feléjük fordult, majd egy nagyot legyintet rájuk és tovább ordítozott katonáinak. 48 IX. évfolyam 7. szám - 1999 július
