Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Volt egyszer egy menekülés
Az apa visszajött és közölte a döntést:- Addig utazhatunk a vonaton, míg az az épen maradt vágányon haladni tud. Utána már gyalog kell átmenni a lebombázott pályaudvaron és megkeresni a déli, remélhetőleg épen maradt szárnyvonalat. Na, türelem, nemsokára megmozdulunk! Ismét beszálltak az autóba. A lassan guruló vonattal közelítettek a füstölgő romokhoz, a tönkrebombázott állomáshoz, hamarosan megálltak és ők sokadszor szerelték fel magukat málháikkal. Gyalog cipekedtek az egyre nagyobb sokaság között az apa után haladva. Szörnyű képek fogadták a bátyus famíliát. Katonák és pályamunkások sokasága dolgozott a gyorsan helyreállítható vágányokon. A civilek és vöröskeresztesek hordágyak- kal sietve vitték az autókhoz a sérülteket. Itt-ott egy gazdátlan végtagot, csonka testet is láthatott a két gyerek, bár a gondos édesanya igyekezett tekintetüket másfelé tájolni. A vöröskeresztes teherautók szállították a sebesülteket, de a halottak, ponyvával letakarva, az összeborulva síró emberek között várták azonosításukat. A szülők siettek gyermekeikkel mielőbb kijutni a füstölgő romhalmazból. Az apa megtudta, hogy még egy vicinális vonatot indítanak Komárom felé. Többszöri pihenő megállással végre megtalálták a 6-8 kocsiból álló szerelvényt a kis gőzössel. A vonat már csaknem megtelt, pedig még volt két óra az indulásig. Az idő megjavult, a novemberi nap kisütött, a pára felszállt. A füstölgő állomásromok és bombatölcsérek közül még hosszú sorban jöttek a felpakolt menekülők. Már a kocsik tetejére is másztak utasok. Megjelent egy kis csendőrcsapat is rendet tartani, és minden kocsiban helyet foglalt egyikük. Néhány füttyjel után indított a kis mozdony, és a tömött szerelvény elgurult a rombolás közeléből déli irányba, Komárom felé. A zötykölődő vicinális helyrerázott mindent és mindenkit. A bizakodó haladás nyugalma elrendezte a türelmetlenkedők kisebb-nagyobb ellentéteit és a front elől menekülő cókmókos vonat utasai új reményben csendesedtek el a vigyázó, egyenes derékkal ülő, fegyverére két kézzel támaszkodó csendőr előtt. A derült időben megállás nélkül, nem gyorsan, de folyamatosan haladt a vonat, és amikor egy, a vágány mindkét oldalán telepített hosszú fasor közé érkeztek, lassult a szerelvény, az égből repülők motorzúgása közeledett. Két repülő zúgott el felettük dél felé. A vonat azonnal megállt. Kemény és gyors vezényszavak hangzottak, melyet a hirtelen megélénkült csendőr a kocsinak azonnal közvetítette:- Légiveszély! Azonnal leszállni! Mindent itthagyni! Rohanni a kukoricásba! Minél messzebb a vonattól! Ott hasra feküdni a földre! Várni a három füttyre! Akkor lehet visszajönni! Gyorsan! Jönnek a Ráták! A fiút felkapta az apja, a húgát az anyja, és rögtön indultak az utasítása szerint le a vonatról. A sok ember a rémülettől már nem is esett pánikba, és a vonat pillanatok alatt kiürült a még le sem tört kukoricásba, a mozdony is vezető nélkül füstölgött. Futottak még egy darabot a tengerisorok között, a kislány sírt anyja karján, majd a gazos földön hasra feküdtek. Az apa és az anya testükkel védték a gyerekeket, átölelve egymást, arcukat a fiú és kislány arcához nyomták, nyugtatva őket és egymást is. A repülők valóban visszajöttek és támadtak! Mélyrepülésben! A két repülő csattogó, ugató gépfegyvertüze zúdult az árva vonatra. A földön hasaló emberek mozdulatlanságba merevedtek, csak néha hallatszott fel egy-egy kétségbeesett gyerek sírása. Mindenki belebújt volna a földbe! Még egyszer jöttek a támadók és lőtték szét az ablaküvegeket. Új Hevesi Napló 49
