Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - KÖZÉLET - Koncz Lajos: Lékai bíborossal a szovjet Litvániában
újszerű terv a keleti politika eddigi vonalában.) Előtérben és elsődleges szinten az ortodox egyházi vezetőkkel, sőt magával Pimen pátriárkával való ökumenikus kapcsolatfelvétel volt a hangoztatott feladat, de mélyebb, további célként a Szovjetunióban élő római katolikus vezetőkkel és hívekkel való találkozás szerepelt - az ő megerősítésükre, és helyzetük felmérésére, illetve lehetséges segítésére. Köztük a legnagyobb létszámú egységes katolikus tömböt Litvánia hárommilliós hivő közössége jelentette. De Ukrajnában a teljesen felszámolt görög szertartású katolikus egyházról és hívekről is nagyon kellett volna lehetséges információkat szerezni. A bíborosnak sikerült — kétségtelen diplomáciai ügyességgel — a szükséges és megfelelő magyar állami támogatást megszerezni, és az utat 1979 őszére megszervezni, amely végül is 12 rendkívül gazdag programú napot jelentett október 6. és 17. között. Moszkva, Zagorszk, Leningrád, Vilnius (és még további két centrum Litvániában — főképp a Papnevelő Intézet miatt), továbbá az ukrajnai Kijev és Zsitomir voltak az út állomásai. A 9 tagú delegációban három magyar püspök vett részt, továbbá — mint különleges érdekesség - a „nemlétező” (eltörölt) magyar jezsuita rendtartomány akkori titkos provinciálisa, püspök-kísérők, szakértők, köztük e sorok írója, mint a magyar szemináriumok képviselője. Hogy mennyire valóban érdekesség volt egy vezető jezsuita részvétele ezen az úton, azt főképp az tudja méltányolni, aki hallott már arról, hogy a kommunizmus uralomra jutása után évtizedekig titkos jezsuita küldöttek próbálták tartani a kapcsolatot a Vatikán és a szovjetekben katolikus vezetők között, vagy hogy például ők szenteltek titokban püspököket, papokat a letartóztatottak, száműzöttek, kivégzettek helyébe, de általában maguk is erre a sorsra jutottak. A küldöttség jezsuita tagja, P. Tamás János tartományfőnök különben így örökítette meg útját a rendtörténet számára: „Lékai bíborost meghívta Pimen moszkvai pátriárka, hogy küldöttséggel Moszkvába menjen. A bíboros nagyon fontosnak tartotta, hogy a küldöttségben jezsuita is részt vegyen, és ő egem hívott meg. Kérését nem utasítottam vissza, sőt megkérdeztem három gravis pátert (P. Polgár, Dombi és Bálint). Egyöntetű volt a vélemény, hogy el kell fogadni a Társaság érdekében és a bíboros jóakaratának viszonzásaképpen ezt a meghívást. Az egyháznak ez a vonala, a Társaságé is ez, a mienk se lehet más. A kinyújtott kezet el kell fogadni. így került sor a 12 napig tartó utazásra. Jártunk Moszkvában, Leningrádban, Vilniusban, Kijevben, Zsitomirban. Számomra két szempontból jelentett élményt: 1. Az egyház létezik és él a Szovjetunióban, kb. 70 millió ember él a vallás vonzókörében. Zagorszk búcsújáróhelyen kb. húszezer ember vett részt. 2. Úgy látszik, a szovjet vezetés változtatni akar eddigi valláspolitikáján. Litvániában találkoztam a jezsuita provinciálissal. Elbeszélgettünk közös ügyeinkről. Igenis, az egyház létezik. Vannak papok és szeminaristák, papságuk képzett, és igen jó benyomást tett rám.” A másik érdekesség pedig, ami az akkori magyar helyzet összetettségét érzékletesen dokumentálja, az volt, hogy a tulajdonképpeni célok titkosságának biztosítására, még a delegáció tagjai sem tudták mind, hogy a küldetés a római Szentszék, II. János Pál személyes kezdeményezésére és megbízatására támaszkodik. Az út történelmi jelentőségét Lékai bíboros hazaérkezésünkkor adott sajtótájékoztatóján így fogalmazta meg, persze a leglényeget megint elhallgatva: „Gondoljunk arra, hogy a Szovjetunió megalakulása és a mostani patriarkátus 60 évvel ezelőtti újjászervezése óta első alkalommal történik, hogy magas szintű katolikus küldöttség látogathatott el a Szovjetunióba.” Ennek megfelelően rendkívül gazdag, szinte emberfölöttin zsúfolt és tömény volt a program. Nappal az egyházi vezetőkkel való tárgyalások és 3-4 órás liturgiák, szentmisék, köztük papszentelés, éjszaka pedig utazás a Új Hevesi Napló 53
