Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - KÖZÉLET - Koncz Lajos: Lékai bíborossal a szovjet Litvániában
KO^BIdET Koncz Lajos ^/léUni bíborossal a szovjet %/litvánjában Századunk emlékezetes történelmi botránya volt, amikor Európa két akkori diktatórikus nagyhatalma, a nemzetiszocialista Németország és a Szovjetunió 1939 őszén elosztotta egymás közt a hitleri agresszióval lerohant Lengyelországot. Ennek kiegészítője lett még a balti államok átengedése is a Szovjet Birodalomnak. így az 1939. augusztus 23- án megkötött, botrányos „Ribbentropp-Molotov-paktummal” a fasizmus és kommunizmus — megnemtámadási szerződést kötve - kezet nyújtott egymásnak, de ez a kézfogás négy védtelen, kiszolgáltatott nemzet összeroppanását is jelentette. A Szovjetunió 1940 augusztusában formálisan is birtokba vette a három balti országot, köztük Litvániát. Ezzel megkezdődött a litván nép félszázados gyötrelme, ami ősi nemzeti kultúrájának, európaiságának és mély vallásosságának megtörését, fokozatos kiirtását vette célba. Az akkor 3 milliós Litvánia lakosságának 80-85%-a római katolikus vallású volt, és a litván egyház virágzó hitélettel, kiváló hierarchiával és lelkes papsággal rendelkezett. A püspökök, mint felelős vezetők nagy része, majd a papságnak is jelentős hányada sajnos hamarosan konfrontációba került a szovjethatalom kegyetlen vallásüldözésével, és sokan jutottak közülük, de a hívők közül is börtönökbe, deportálásra vagy minimálisan házi őrizetbe. De igazában minden főpásztor és lelkész szüntelen megfigyelés és megújuló fenyegetések szorongató légkörében élt. Papnevelő Intézetet és Hittudományi Főiskolát is csak egyet hagytak meg, de a felvehető növendékek száma szigorúan korlátozva volt, a legnehezebb időkben 50 alá. Mi 1979-ben jutottunk el hozzájuk, s akkor már a hetvenes évek elejétől fokozatosan javult valamennyire a helyzet (közel 100 kispappal találkoztunk Kaunasban), de a papság fogyóban, teljes elöregedőben volt. Gyakorlatilag nyugdíj sem létezett, mindenki halálig, vagy halálra dolgozta magát. A püspöki kar is igen hiányos volt. Az őrizetes, vagy száműzött püspökökkel nem is találkozhattunk, jórészt helynökök vezették az egyházmegyéket. A Szovjetunió számára ugyanis ezek a balti államok - a birodalom nyugati határszélén - állandó, irritáló gondot jelentettek, alig voltak integrálhatók a moszkvai elgondolásokba. A litvánok pedig katolikus mivoltuk miatt (az egyetlen ilyen vallási többségű álla, a „Birodalomban”, „a kapitalista, imperialista világhoz tartozó Vatikán” lelki alattvalóiként) többszörös bizalmatlanság és fokozott elnyomás áldozatai lettek. Hogyan kerülhetett sor mégis arra a látogatásra, amelyet egy 9 tagú egyházi küldöttség végzett Litvániában, amelyet ráadásul a római Szentegyház egyik rangos bíborosa, Lékai esztergomi érsek-prímás vezetett, és amely tulajdonképpen nem magyar küldöttségként szerveződött, hanem római-vatikáni szándék alapján? Ez a vonatkozás és az egész út, látogatás igazi, mélyebb (rejtett) célja és létrejötte - eddig alig nyert országos szintű publicitást, nyilvánosságot... Lássuk tehát a részleteket! 1979 tavaszán a Vatikán nevezetes (újabban kritizált, kétségbe vont értékű) „keleti politikájának” kísérletei sorában — Lékai László magyar bíboros-prímást felkérték és bátorították, hogy próbáljon meg egy hivatalos egyházi delegáció keretében eljutni a Szovjetunióba. Ne feledjük, hogy akkor már féléve a lengyel II. János Pál volt az egyház élén, és ez a megbízás személyesen az ő gondolata volt. (Valószínűleg az első és radikálisan 52 IX. évfolyam 12. szám - 1999 december
