Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - KÖZÉLET - Renn Oszkár: Volt egyszer egy menekülés
Denn Oszkár t)oft eg^er eg? mene Rufes... (Gyerekemlékek) ...a háború merőben vadállati dolog, de a vadállatok nem űzik olyan alakban és olyan buzgalommal, mint az emberek (Morus Tamás) A piarista kisgimnazista segített apjának és anyjának leszedni a fiákerből a sok csomagot a váci állomásépület előtt. Kishúgának is jutott két kisebb táska, de a sok cuccot négyen éppencsak be tudták vinni a váróterembe. Apja kínlódott leginkább a madzaggal szorosan átkötött, pokrócba göngyölt dunyhával, de hát anyukája ragaszkodott a biztos meleget tartó, könnyű, tollas takaróhoz. A szülők tegnap reggel, a sokadik légitámadásos éjszaka után határozták el, hogy nem várják meg az egyre gyorsabban közeledő fontvonalat és a gyerekekkel megkíséreljenek eljutni az anya bátyjának csallóközi tanyájára, melyet a háború várható rettenetéi talán elkerülnek. A már hallható ágyúdörgés, a rendszeres légitámadások, az éjszaka Sztálin- gyertyákkal bevilágított város, az orosz katonák rémtetteiről kerengő hírek csak megerősítették a gyors döntést. A fiú hallotta szülei hosszas tanakodását a nagy elhatározás előtt, hiszen mindenüket itt kellett hagyni és visszatérésükben nem nagyon bízhattak. Néhány hónapja látta a szomszéd zsidó család gyors távozását a hátukon cipelt csomagjaikkal, s most, látván önmagukat cipekedni, nem érezte valami jól magát. Ugyanakkor megértette szüleit, mert emlékezett a moziban néhány hónapja bemutatott filmre, a GPU családirtásairól, kínzásokról, gyilkosságokról, és beleolvasott egy apja által hazahozott könyvbe, melynek címlapján a vörös lángnyelvekre írt fekete betűs cím A vörös pokol volt és a szovjethatalom kegyetlen diktatúrájáról íródott. A váróterem teljesen tele volt. A nedves, sötét 1944 novemberi délelöttön a váci állomás minden négyzetméterén, váróban és peronon egyaránt, sok száz várakozó ült, feküdt, álldogált az utolsó vonatra várva. A várótermiek talán már több napja érkeztek valahonnan, Erdélyből vagy Kárpátaljáról, és valamilyen csatlakozásra vártak. Fásultság, álmatlanság, kimerültség tükröződött az asszonyokon, a borostás arcú férfiak fel-alá járkálva, némán szívták cigarettájukat és próbálták a türelmetlen, nyűgös gyerekeket fegyelmezni. Végül a nyitott peronon beszorították magukat a tömegbe és a gyerekek anyjukkal együtt ráültek bőröndjeikre, miközben az apa elment tájékozódni a jelzett vonat érkezéséről. A kisdiák körülnézett, de ismerőst nem talált. Szeretett utazni keresztapjához a tanyára, többször is nyaralt ott, de ez most más volt. Látva a nagy zűrzavart, a felnőttek arcán a nem szűnő aggodalmat és szorongást, ő is összehúzta magát, mozdulatlanul csü46 IX. évfolyam 7. szám - 1999 július
