Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 12. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XIX.
B W UUalj ai ösvényeken XIX. Pimasz, a kis tacskó három hónapos korában került Péter bácsihoz. Bájos, hegyes orrú kis pofácskájából eleven, értelmes, csillogó szemek csodálkoztak a világra - akkor főleg Péter bácsira és Gizus nénire. Tíz perce, hogy az ágyra téve lesegették, becézgették, amikor a kiskutya a mellette lévő erdőt járó hátizsákba belemászott. Hogy a védelemért-e, vagy a melegért, vagy leginkább a mindennapi elemózsia bennemaradt étvágygeijesztő illatáért-e, nem tudni, de bizony belebújt, olyannyira, hogy csak a fejecskéje látszott ki belőle. Ez volt a névadó, így született a neve. Hogy tudniillik szemtelen, pimasz módon bevette magát Péter bácsi régi, de annál inkább megbecsült hátizsákjába. Szóval igy lett a neve Pimasz, Péter bácsi legkedvesebb jó barátja, elválaszthatatlan vadásztársa, aki napközben mellette ballagott, éjszaka meg az ágya alatt aludt, de ha gazdája hajnaltájt kiballagott az udvarra a természet parancsának engedelmeskedve megkönnyebbülni, Pimasz természetesen oda is elkísérte. Okos és engedelmes volt. Az évek során egymás gondolatait is kiismerték már, de Péter bácsi gyakran beszélt is hozzá, halkan, kedvesen.- No! Most megnézzük ezt a szórót, hogy ugyan voltak-e rajta disznók. Mi a véleményed? - nézett le a kiskutyára. Az meg fel-felpislantott rá, tán még bólogatott is.- Te is úgy gondolod? Én is. Örülök, hogy azonos véleményen vagyunk. Na! Nézd csak! Igazunk volt. Koca, meg malacok. De már milyen szépek. Na, majd a hajtásban biztosan találkozunk velük.- Hát most meg mit figyelsz? - suttogta Péter bácsi, mert a kutya mozdulatlanul meredt a sűrű galagonyás, csipkés sövénysor felé.- Aha! Látom már. Suta meg a gidája. Ők is figyelnek, meg ne ijeszd őket! Szépek, ugye? Csak nagy hó ne legyen már rájuk! Ők is idejárnak a szóróra, szeretik a kukoricát - magyarázta türelmesen, a kutya meg hallgatta, mit is tehetett volna mást, de úgy tűnt, nem unja, mert fel-felnézett gazdája szemébe, és érezhető volt, hogy tökéletesen tisztában van azzal, hogy neki szólnak, neki beszélnek.- Pimasz! Ne szaglászd már azt a rondaságot! A róka hagyta ott, tele van csipkebogyómaradékkal, láthatod! - nógatta, amikor a friss rókahullatékot zsűrizgette a kutyus. Ha meg leültek pihenni, vagy tízóraizni, hosszúfülü, szép fejét a gumicsizmás lábakra helyezve lesegetett Péter bácsira, hogy most akkor mi is következik. Türelemmel kivárta, amíg egy- egy falatot kapott. Nem volt erőszakos, tolakodó, még kevésbé szemtelen. Meg-megsimogatta fejetetejét öreg gazdája, ilyenkor kedvesen dicsérgette is.- Hej, ha legalább fele ilyen értelmes lenne a tanácselnökünk, mint te, már rég felépülhetett volna az a vegyesbolt! De az bizony, csak a pártra jár, meg a korcsmába. Új Hevesi Napló 7
