Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: A leszámolás
(Estffárjj (üergeíg <A leszámolás ,, Megdőlt a szabadság végső reménye. Halálra vérzik immár Magyarország!" — kiáltotta világgá 150 évvel ezelőtt, 1849 októberében Heinrich Heine (1797-1856) német költő, az akkori Európa legjobbjainak mélyen átérzett fájdalmát. 1848-1849 forradalmának ás szabadságharcának térben és időben oly messze fénylő napjait a világosi fegyverletétel után egy nemzetet őszítő hónapok és évek követték. A levert szabadságharc fegyveres és fegyvertelen híveinek a sorsa a császári reakció kezébe került. S minél nehezebbek és meg- alázóbbak voltak az orosz cári fegyverek segítségével közösen kivívott győzelem körülményei, annál megokoltabbnak és szükségesebbnek tűnt Bécs számára a könyörtelen bosszú. A leszámolás a megszállt területeken már a harcok idején elkezdődött, Világos után tömegessé váltak a letartóztatások, de a kegyetlen haditörvényszéki ítéletek zömének kihirdetésére és végrehajtására csak Komárom várának október eleji feladása után került sor. Hiába reménykedett a pesti Újépületbe zárt több száz, az aradi kazamatákban és máshol őrzött sok ezer fogoly abban, hogy a komáromi tárgyalások, ha szabadságukat nem is, legalább életüket biztosítják, hiába tiltakozott a megadási feltételek elfogadása ellen az ost- romlottak jelentékeny része, Klapka átadta a várat, amnesztiát csak a védőseregnek nyert. 1849. október 5-én ürítették ki Klapka védői a szabadság legutolsóként elesett védőbástyáját, s másnap, október 6-án, a bécsi forradalom első évfordulóján, amikor népítélettel a felkelők Latour grófot, a hadügyminisztert felakasztják, folytatták a kivégzéseknek — a komáromi vár védőinek megtévesztésére - szeptember derekán felfüggesztett végrehajtását. Lábbal tiporva a hadijogokat, végezték ki e napon Aradon a magyar szabadságharc 13 tábornokát: Aulich Lajost, Damjanich Jánost, Dessewffy Arisztidet, Kiss Ernőt, Knézich Károlyt, Nagysándor Józsefet, Poeltenberg Ernőt, Schweidel Józsefet, Török Ignácot, gr. Vécsey Károlyt, vezéreit annak a honvédseregnek, amelyet egy éven át figyelt együttérző csodálattal a haladó világ. Ezen a napon lőtték agyon a régente „magyar Bastille”-nak nevezett pesti Újépület udvarán 'gróf Batthyány Lajost, az első független felelős magyar minisztérium elnökét, aki hű védelmezője volt az 1848-as alaptörvényeknek, de elfogatásáig sem szűnt meg azzal kísérletezni, hogyan szerezhetne békét a magyar forradalom erői és a Habsburg-birodalom közt. A véres bosszú a következő hetekben folytatódott. Kormány- biztosok, a forradalom és szabadságharc politikai és katonai vezetői következtek soron, lengyel és német légionisták, majd sokan mások, neves és névtelen hősei a szabadságküzdelemnek. A börtönökkel szinte minden más közintézménynél jobban ellátott régi Magyarországon is kevésnek bizonyult a hely az elfogottak számára. Ezért is, meg biztonsági okokból is a fegyházbüntetésre ítéltek és a fogságra „kegyelmezettek” hosszú menetoszlopai indultak az osztrák örökös tartományok hírhedt börtönei (Kufstein, Olmütz, Josefstadt, Theresienstadt) felé. A megtorlás fizikai büntetéseként a forradalom és szabadságharc 110 résztvevőjét végezték ki idehaza. A halálos ítélettel sújtott áldozatok között szökött huszárok, dunántúli gerillák, katolikus és református lelkészek találhatók, utóbbiaknak a bűne az volt, hogy a kormányrendeleteket és a függetlenséget kihirdették. Mintegy 1500 személyt hosszabb-rövidebb fogságra ítéltek. Kíméletlen megtorlási módszere a győztes abszolutisztikus hatalomnak, hogy tiszteket és altiszteket közlegénynek lefokozva 10-12 évre újra besorozták. Ezeket a katonákat Világosnál kiválogatták és osztrák, cseh, valamint olasz ezre- dekbe osztották. A kényszerbesorozás 1850 februárjáig tartott, s ily módon 35-40 000 em46 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
