Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Csiffáry Gergely: A leszámolás
bért sújtottak, mivel ehhez még átvizsgálták az összes 1848-49-es sorozási jegyzőkönyvet. Sajnos utóbb igen sokan meghaltak a kényszersorozottak közül. A forradalom és szabadságharc résztvevői közül igen sokan csak bujdosással vagy szökéssel menthették életüket és szabadságukat. Az itthon maradottak további megtorlásban részesültek, úgymint a Kossuth- bankó, a Kossuth-szakáll tiltása, de a megtorlás része volt a forradalom és szabadságharc bebörtönzött résztvevőinek és azok hozzátartozóinak az anyagi, egzisztenciális tönkretétele vagyonelkobzással. Érdemes arról is szólni, hogy miért léptetett életbe kíméletlen megtorlást a Habs- burg-hatalom, s vajon a politika csinálói miként viszonyultak a megtorláshoz. A hazai kutatók egybehangzó véleménye szerint Bécset a könyörtelen bosszúra éppen a világosi fegyverletétel módja késztette. Nevezetesen az történt, hogy 1849. augusztus 13-án Görgey tábornok a honvédsereg főerőivel - mintegy 32 000 ember, 144 lö- veg - Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert Rüdiger orosz lovassági tábornok előtt. Az a tény, hogy a magyar főerők nem az osztrák csapatoknak, hanem a velük szövetséges orosz erőknek adták meg magukat, rendkívül sértette hiúságukban az osztrákokat, mert még inkább alátámasztotta a tényt, hogy az osztrák császár csak az orosz cár katonai intervenciója révén tudott úrrá lenni a magyarországi felkelés erőin. Az oroszok Világosnál büntetlenséget ugyan nem, de az életet még szavatolni tudják. Schwarzenberg herceg, a birodalmi kormány miniszterelnöke, „a halovány vámpír" kegyességet ígér a győzelem után. Haynau táborszernagy, a magyarországi császári csapatok főparancsnoka azt ígéri, lesz megtorlás, de nem súlyos. Paszkievics tábornok 3 levelet írt Világos után I. Ferenc Józsefnek, Haynaunak, Schwarzenbergnek, sőt az orosz cár elküldte a fiát is Ferenc Józsefhez a kegyelem kieszközlése miatt. A megtorlás kérdésében addig ingadozó Bécset 1849. augusztus 14-e után, ahogy a temesvári győzelem megtörtént, a kíméletlen bosszú felé hajlította. 1849. augusztus 16-án az osztrák minisztertanács határozatot hozott a magyarokkal való tárgyalás esetére, és ennek megfelelően utasította Haynau táborszernagyot, hogy csak a felkelés katonai vezetőivel tárgyalhat, hozzájárulhat, hogy a tisztek és a politikai vezetők záros határidőn belül külföldre távozzanak, aki nem akar elmenni, azoknak „enyhe vizsgálat" elé kell állniuk. A volt császári tisztek, ha csak az a bünük, hogy a fölkelésben részt vettek, régi rangjukkal visszaléphetnek a hadseregbe vagy kérhetik nyugdíjazásukat. A közlegények hazatérhetnek, a politikusoknak igazolniuk kell a forradalom alatti tevékenységüket. 1849. augusztus 20-án viszont az osztrák minisztertanács az augusztus 16-i határozatát módosító utasítást adott Haynaunak. A magyar fölkelés valamennyi politikai vezetője és főtisztje lefogandó, a volt császári tisztek ellen eljárást kell inditani, a szolgálatra alkalmas legénység besorozandó a császári hadseregbe. Ezen elképzelés szerint az összes önálló csapattest vezetőjét kivégzik, s emiatt közel 500 embert kellene kivégezni, s előtte hadbírósági pert indítani. Az abszurd az egészben - Katona Tamás kutatásai szerint -, hogy erről utóbb letettek, s a kegyelemadás legfőbb oka, hogy nincs elegendő hóhér, s a meglévők a túlterhelés miatt fölmondanának. A szövetséges cár meg azon háborodik fel, hogy azokat a katonákat, akiknek ő kegyelmet kért, kivégzik, viszont a politikusok szabadon maradnak. Schwarzenberg herceg, a birodalmi kormány miniszterelnöke gonosz cinizmussal válaszol a kíméletet javaslók szemébe: „Igen, igen, az nagyon jó lesz, de előbb kicsit akasztgatunk". Az angol miniszterelnök, lord Palmertston meg arra biztatja a bosszúálló osztrák vezetést, szintén hallatlan cinizmussal, hogy intézzék el minél rövidebben és gyorsabban a megtorlást, mert őt az angol közvélemény tiltakozása zavarja. Új Hevesi Napló 47
