Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Gondolatok a határon túli kortárs magyar irodalomról
évek közepétől érkezhettek, elsősorban a nyugati emigráns irodalom csatornáin keresztül. Ekkor kaphatott nyilvánosságot a komoly hagyományokkal rendelkező hazai képversirodalom, majd a technika fejlődése lehetővé tette a hangvers-műfaj meghonosodását is. A nyolcvanas években Hollandiában kiadtak egy magyar nyelvű hangköltészeti folyóiratot Hangár címmel. A költői performansz, a képszöveg, és a számítógépes irodalom már a ma, illetve a holnap új irodalmi formáit, műfajait reprezentálja. Ahhoz, hogy megértsük ezt az újfajta műhelymunkát, olyan kifejezésekkel kell megismerkednünk és megbarátkoznunk, mint például a logomandala, amelyet a vizuális irodalom szonettjének is lehetne nevezni, a haikut, illetve disztichonokat gyártó interaktív kibernetikus automatikus versgenerálás, térképvers, tapogatós vers, virtuális installáció, hipertextus, komplex multimédia-művészet és a többi. Ezek közül most kettőt emelünk ki, a térképverseket és a számítógépes versgenerálást. Mindkettővel a párizsi Magyar Műhely-es Papp Tibor költészetén keresztül barátkozunk meg. Térvers képek címmel 1998-ban jelentette meg a költő egy egész kötetnyi térképverset. Egyik interjúnk során megkértük a költőt, hogy adjon némi tájékoztatást erről az új műfajról, és ő a következőket mondta el: A térképversek úgynevezett tipográfiai ikonok. A hagyományos térképhasználathoz már hozzászoktunk. Ha úgy közeledünk egy vershez, aminek térképformája van, hogy a térképpel szokásos habitusainkat használjuk, akkor ide- oda beleolvasunk. Azt tehát úgy kell megírni, hogy mindenhol legyen egy önálló költői érték. Tehát ha egy fél utcát elolvas valaki, már ott érezze, hogy ez költői szöveg. Fontos tudni azt is, hogy a térképvers nem egyetlen bemenettel rendelkezik. A klasszikus verset elkezdem az elején, és haladok a végéig, fordítva nem mehetek. A térképversnél viszont elindulok valahol, mintha sétálnék a városban, és akkor alapjában véve egy verset olvasok. De elkezdhetem máshol is. A térképen bizonyos jelekhez is hozzászoktunk, bizonyos megkötöttségekhez, ezeket is költőivé kell tenni. Minden költői tudás arra irányul, hogy azokat a vizuális elemeket, amelyekhez közünk van a hétköznapi életben, természetesen emeljük be a térképversbe. (De azért itthon is maradni 210. o.) De talán még ennél is szokatlanabbak számítógépes disztichonjai, melyeket Disztichon alfa című kötetében mutatott be 1994-ben. A költő kidolgozott... 24 üres, szavakkal kitöltetlen, de metrikai és jelentéstani szerkezetében kötött disztichon-sémát, majd minden kitöltetlen helypozícióhoz összeállított egy-egy sok- (10 usque 200-) elemű választékot. (Magyar Napló 1995. február 30. o. Kecskeméti Gábor könyvszemléje). A véletlenszerű kiválasztott szavakkal 16 billió, formailag tökéletes, nyelvileg hibátlan, értelmes disztichon varázsolható elő. Elképesztő szám ez, s tegyük hozzá azt is, hogy valamennyi variációt nyolcmillió év alatt lehetne megtekinteni. A szerző a programba szándékosan nem épített bele nyomtatási lehetőséget, s minden egyes disztichont úgy tekint, mint csupán idézetet a műből. De nem csak verskötet íródhat számítógépen, hiszen Papp Tibor barátaival már 1989-ben számítógépes folyóiratot is alapított, alire címen, s az előfizetők olyan lemezeket kapnak, amelyeken számítógépen kreált irodalmi művek vannak. Milyen lesz a XXI. század irodalma? A párizsi Magyar Műhely klasszikus triászának másik tagja, Nagy Pál megpróbálja prognosztizálni, hogy Milyen lesz a XXI. század irodalma? (Módszertani Lapok - Magyar 1996. dec. 37-39.0., 37.o.). Sőt olyan radikális kérdést is megfogalmaz, hogy lesz-e egyáltalán a XXI. századnak irodalma? Válasza elgondolkodtató: Az irodalom nem örökéletü képződmény, az is elképzelhető, hogy egy szép napon eltűnik az életünkből. És hogy 38 IX. évfolyam 7. szám - 1999 július
