Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Gondolatok a határon túli kortárs magyar irodalomról
fordítani a müvet a befogadó ország nyelvére, de az előadás a hatalmas konkurencia miatt reménytelen vállalkozás lenne. A kisebbségi irodalomban viszont bőséges drámatermésnek lehetünk tanúi Erdélyben. Elég, ha csak Sütő Andrásra, Páskándi Gézára, Székely Jánosra, Kocsis Istvánra, az utóbbi időkben pedig Szőcs Gézára gondolunk. Ha ennek az okát keressük, ezt bizonyára az erdélyi magyar irodalmi hagyományokban találjuk meg, és abban is, hogy Erdélyben öt-hat kiváló magyar színház is működik nagyszerű színészekkel és rendezőkkel, és nem utolsósorban abban a hatásban is, amelyet az igen magas színvonalú román színjátszás gyakorol az erdélyi színházi életre. Meg azután itt alakulhattak olyan konfliktushelyzetek, amelyek ihletik a drámák megszületését. Ilyen konfliktusok természetesen a többi nemzetiségi területen is megvannak, magyar nyelvű színházak is működnek, ám a hagyományok hiánya lehet az oka annak, hogy igazi jelentős dráma ott nem született. E hiányok számbavételekor pontosan az ellenkezőjét tapasztalhatjuk a szépirodalomhoz kapcsolódó müvek műfajaiban: igen jelentős, bőséges az esszé, a tanulmány és a szociográfia jelenléte mind a nemzetiségi, mind a nyugati magyar irodalomban. A társadalmi, művészeti, irodalmi problémák megközelítése, feldolgozása jó lehetőségeket teremt az elgondolkodásra és elgondolkodtatásra. Ilyen problémák pedig bőségesen adódtak az utóbbi ötven esztendőben. A tényfeltárás műfajai fontosak lehetnek a társadalmi konfliktusokkal sújtott társadalmakban: a kimondás, ha nem is megoldás, de lehetőség, vagy a lehetőség keresése a megoldáshoz. (A mi sorozatunk egyik kötete az esszéirodalommal foglalkozik.) Egy műfajtörténeti stúdiumban érdekes lehet ezeknek a kérdéseknek a vizsgálata is. A nyelvromlás ellen, új utakon A két- vagy többnyelvű környezetben óhatatlanul szürkül, romlik az anyanyelv, ahogyan ezt több író, költő is felpanaszolta. (A romlás is teremthet virágokat, az agramma- tikus nyelvi modell költői példájaként született például Domonkos István Kormányeltörés- ben-je, vagy Báthori Csaba Vendégmunkás-magyar című Babits-variációja). A szórványmagyarságnak ebből a szempontból nehezebb a helyzete, mint az ún. kisebbségi sorban élőknek, hiszen a közösség hiánya egyúttal közönséghiányt is jelent. A szókincs sorvadása ellen többféleképpen lehet védekezni. Állandó szótározással például, mint ahogyan ezt Sárközi Mátyás, András Sándor, Határ Győző, Ferdinandy György is teszi. De fordítói tevékenységgel vagy a nyelv játékosságával is próbára tehető az anyanyelv rugalmassága. A Kaliforniában élő András Sándor mondta verseiről: A Mondolatok tulajdonképpen nem versek, a mondás folyamatában gondolkoznak, csümek-csavarnak, szétszednek, összeraknak, rábukkannak szokásos meggondolatlanságokra és talányos meggondolatlanságokra. CDe azért itthon is maradni 142. o.) Az Írországban élő Kabdebó Tamás pedig kimondja: A XX. század költői rádöbbentek arra, hogy ha el akarják kerülni a közhelyeket, akkor teljesen új költői nyelvet kell teremteniük, meghökkentő, frappáns kifejezésekre van szükségük. (Határokon járok örökké 136. o.) A párizsi Magyar Műhely már indulásakor, 1962-ben az új-avantgárd szószólójaként lépett fel, de később az Arkánum (1981), a Symposion, Új Symposion és Ex-Symposion is programszerűen hirdette meg a gondolati és nyelvi megújulás szükségességét. Később a Kalligram is felzárkózott ehhez a sorhoz. Az űj irodalmi törekvésekről Papp Tibor írt egy rövid áttekintést. (A számítógépes versgenerálás becserké- szése. Módszertani Lapok - Magyar 1994. 33-38.0.), ennek felhasználásával végigkövethető a modem irodalom felé vezető út. Azok az új irányzatok, költői fonnák, amelyek a második világháború után Európában már tért hódítottak, Magyarországra csak a hetvenes Új Hevesi Napló 37
