Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 7. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Erdélyi Erzsébet-Nobel Iván: Gondolatok a határon túli kortárs magyar irodalomról
óE^déJyi <£ezsébe.t - ,/\)obel (Uvón (üűnitolaiűk a ijaiárokcm túli kortárs maguar trohaíomróí II. Visszatérve eredeti célunkhoz, a határon túli vagy határtalan magyar irodalom értékeinek felmutatásához, némelykor olyan érdekes jelenségekre bukkantunk, amelyekről érdemes néhány szót szólni. Egyik ilyen jelenség a regény és dráma helyzete, illetve hiánya. Többen a kisebbségi létben írók közül elmondták, hogy a 89-es változások után, amelyeket több évtizede vártak, amikor kinyíltak az íróasztalfiókok, kiderült, hogy üresek, nem rejtőznek bennük megírt vagy készülő regények kéziratai. Mik lehettek ennek az okai? Talán az egyik az, hogy az írók inkább a gyors reagálást lehetővé tevő kisebb terjedelmű műfajokat, a novellát vagy az esszét választották, mert kevesebb reményük lehetet egy nagyobb lélegzetű mű megjelentetésére. Ezt a gyors reagálást talán az olvasóközönségük is elvárta, hiszen az írók ezeken a vidékeken nem lehettek függetlenek a napi eseményektől; a politikai szerepvállalások, de legalábbis az állásfoglalás írói tevékenységük részévé vált. Kisprózái alkotások viszont bőven születtek, lírai művek ugyancsak, így a válogatáskor szerencsés helyzetben voltunk. Ugyanezt a jelenséget - a regény hiányát - tapasztalhattuk a nyugati magyar irodalom alkotóinál is. Itt azonban más okok szolgálhatnak magyarázatul. Elsőként talán az olvasóközönség hiánya, és ha nincs befogadó, hiányzik a megfelelő motiváció is. A nyugati magyar prózaírók olyan szűkre szabott anyanyelvi környezetben éltek, élnek, hogy ez nem lehetett inspiráció nagyobb lélegzetű prózai mű megírásához. Márton László párizsi magyar író mondta: Mi egész olvasóközönségünket telefonon felhívhattuk. Ezenkívül hiányzott a visszajelzés: nem volt kritikai élet, vagy ha igen, ez nagyon belterjesen létezett csak; egymás müveiről írtak, és így sokszor irodalmon kívüli szempontok is befolyásolták a kritikát, személyes vagy politikai indulatok határozták meg ezeket. És még egy nagyon is hétköznapi ok: ezek az írók valamilyen foglalkozást űztek, munkába jártak, és esténként vagy hétvégeken nem lehet regényt írni. Arra pedig nem számíthattak, hogy müvük valaha is eljut oda, ahová tulajdonképpen szánták, Magyarországra. De kivétel is akad: Kabdebó Tamás egy írországi könyvtár csendjében írta meg regénytrilógiáját, a tavaly megjelent Danubius, Danubia című folyamregényét. A mű ugyan a Dunához kapcsolódva beszéli el a magyarság sorstörténetét, de a műfaji meghatározás mégsem ezért került a cim alá. A folyamregény műfajáról maga a szerző a következőket mondta: A regényfolyam és a folyamregény két különböző műfaji fogalom: a regényfolyam kötetről kötetre haladó történet, ami lehetőleg egy család, egy ország viszonylatában kiszélesedik, elmélyül. A folyamregény formája is egy folyamat, de a lényege nem ez, hanem az, hogy többféle regénytípust magába foglal. Mint ahogy egy nagy folyó magába gyűjti a mellékfolyókat, ez is magába kell hogy gyűjtse a meglévő regénytípusokat. Egyes fejezetek olyanok legyenek, mint ahogy Joyce, mások mint ahogy Proust írta regényeit, vagy anekdotikusak, mint Mik- száthé, lírikusak, mint Krúdyé, esetleg áttetszőén világosak, mint Tolsztoj müvei. És persze íródjanak olyan világlátással, mint Kabdebó Tamásé. (Határokon járok örökké 138-9 o.) A nyugati magyar irodalomban a dráma hiányának egyik-másik oka ugyanaz, mint a regény esetében: a közönség és a kritika hiánya. De itt még az is hozzájárul, hogy hiányzik a mű előadásához szükséges apparátus: vajon melyik színház vállalná egy dráma bemutatását, ha még egyetlen előadásra sem telne meg a nézőtér. Természetesen le is lehetne 36 IX. évfolyam 7. szám — 1999 július
