Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Lehullott levél, Földig szakadt ég, Dermedt bodzák

Új Hevesi Napló

Együtt nevet Ő a hajnal üde Pirkadásával, együtt jön velünk,

O is ráveti magát a fűre,

Ha mi a réten elhemperedünk.

Csak az a kár, hogy látni nem lehet. Csak az a kár, hogy meg nem foghatom, De mintha látnám: nézem a szelek Sodrását a tiszta mély tavon.

Úgy érzem, hogy jól semmit se látok, Mintha elhalna valami bennem - Alakulni érzem a világot,

Mintha most nem minden lenne rendben

Apám meghalt. - Sűrű könnyek helyett Minden szépet átölel személye - Mit is tehetnék mást, mint lelkemet Ráhímzem a sírjára cserébe...

Lehullott száz száraz levél öreg életek szállnak a szélben.

Kegyetlen közeleg az éj.

Reszket a zörgő száz levél:

Halál az. Végső szenvedély.

Hideget fuj nagy lendülettel.

Tép és cibál irgalmatlanul.

Mint ki a Szépség Csarnokába érkezett el mosolyog. Aranyat markol. Két kezeddel nyúlnál utána mégis szerte hull.

Végső mosollyal még egy ragyogással öreg életek hullnak más dimenzióba. Patak-hang száll utánuk ezüst csacsogással. Nem hallják. Máshol lenni vágynak mással. Pörögve szállnak hószín régiókba.