Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 11. szám - VERS, PRÓZA - Murawski Magdolna: Lehullott levél, Földig szakadt ég, Dermedt bodzák
A kontúr nincs sehol. Földig szakadt az ég. A náthás mennyi szipog. Lehull a szürkeség. A földre prüszköli most undok nedveit. Nyálkás a lég, a sár. Úgy elkedvetlenít. Távolság nincs. Csupán közeire látsz. Nehéz e sárba sújtatás. Lázong a lény, az ész. Mint egybezártan élni göthös, bús, beteg, vén nénivel: a lelked fáradt s csüggeteg. Mint tüsszögés, a szél a földre ront vadul. Sárgult lombot letép, s csíp irgalmatlanul. A szép levél helyén csupasz fatörzs marad. Míg szembenéztek, egyre szégyelled magad. Reménykedőn az égre néz párás szemed. Nem láthatod s csodára várva kémleled. Mint holt sereg, sötét bodzák sora vigyázzban áll, bár élte elveszett, Az ősz oly hirtelen megérkezett, de türkisz ég ragyog, csodák hona. Feladtuk mind e gyarló életet. Ma nincsenek csodák. Statisztikák személyeink. Hitvány kis praktikák dühöngenek. A vég elérkezett. Dermedten állva várjuk. Nincs tovább. Ha tenni rest vagy, nincs miért maradj. Rendeltetésed: felfelé haladj! Ne süllyedj! Mért adod mindig alább? Most csend lesz, ám tavasszal rügy fakad. Halott a látszat, s él majd általad. 8 IX. évfolyam 11. szám - 1999. november
