Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bertha Zoltán: Irodalom és nemzet
A Hetek négy főre fogyatkoztak. Ágh, Bella, Buda, Serfőző mindig megvallotta Kalász László iránti szeretetét. Serfőző Kalászt köszöntve is azt vallotta: „Élni segít a dal”- Ágh István Havas gyászjelentésben örökitette meg a költőtárs perkupái temetését és tanulságos versben búcsúzott barátjától. Bella István Virágrög Kalász László sírjába című versét így zárja: „Most földbe vet, le is arat, / fénnyé őröl, zsákjába rak / a Gazda; ami vagy, az legyél, / Kalász voltál. Most már kenyér. ” jffie/VS&z & irodalom és nemzet A Tokaji írótábor hagyományos és autentikus szellemiségéhez évek, sőt évtizedek óta ennek a kérdésnek a boncolgatása tartozik hozzá a legelevenebb erővel: irodalomnak és nemzeti közösségnek van-e, volt-e, lehetséges-e olyan közvetlen összefüggése, amely a természetes nyelvi-anyanyelvi-kulturális kapcsolódásokon, egymásba-fonódáson túl különleges jelentéstöbbletet is hordoz? S ha ugyan sors és reflexió nyilvánvalóan nem vezethetőek le egymásból, vajon azért adhatnak-e és milyen mértékig kölcsönös magyarázatokat összeszövődő létezésmódjukra vonatkozóan, nyújthatnak-e fogódzókat egymás titkainak valamelyes megértéséhez? Az autonóm irodalom önelvüsége tartalmazza- e még a nemzeti lelkiismeret megszólaltatásának törekvését, illetve a befogadói közösség igényli-e egyáltalán az irodalomtól ezt a szerepvállalást? Szorítóan aktuális társadalmiművelődési problémákat vethetnek fel tehát a legelvontabb művészetontológiai okfejtések is - a posztmodemitás kultúraelméleti és axiológiai dilemmáinak a leglényegesebb vetületeit: mennyiben van szüksége a szellemi önkifejezésnek nemzeti önértelmező közösségre, illetve annak közvetlen jelentésteremtő aktivitására, és viszont: milyen fokú ennek a valóságos vagy feltételezett kollektivitásnak az értékfelismerő és erkölcsi-szellemi értékkövetelő szüksége, inklinációja. Vélhető, hogy az irodalmi önérték nem veszít különös vonásaiból, ha szerves mindenségképzetei és világképi összetevői akár konkrét tematikai értelemben is magukba foglalják a nemzetsors alaptényeit és morális létküzdelmeinek végső igazságait! ha a szó sorsfelmutató és sorsbefolyásoló esélyeinek tudatát is közvetíteni szándékozzák. De egy történelmi pozíciójában megrendült, identitásában és önbecsülésében sorvadó, eszmei tájékozódásában elbizonytalanodó nemzettársadalom - mint amilyen a Kárpát-medencei etnikai térvesztést, demográfiai fogyatkozását és elerőtlenedését folyamatosan átélő magyarság — sem csorbul attól, ha fenntartja az eszményállító írásművészet sorskifejező akaratába vetett bizalmát, vagyis ideálképző értéktudatának önmegtartó energiáit. Azok tehát inkább a vészesnek tekinthető tendenciák, amelyek a szellemi kultúra leértékelődésének folyamatát elfogadják, mintsem hogy gátolnák; azok, amelyek felfogásrendszerében egyensúlyát veszti transzcenzus és önismeret, megbomlik „müthosz” és „mimészisz” (például Paul Ricoeur által is hangsúlyozott) egysége. Minőség és helyzetdemonstráció szervességében irodalmi és nemzeti autonómia létérdekü követelményei nemhogy kizárják, hanem ellenkezőleg: éppenséggel továbbra is erősítik egymást. Az irodalmiságnak nem kritériuma, de jelentésbővítő szférája lehet a számvetés: a szembenézés érzelmi és intellektuális inspirációja. Kisebbségi 44 IX. évfolyam 6. Szám -1999. október
