Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Bertha Zoltán: Irodalom és nemzet
sorsszituációban modellszerű példázatossággal jelenik meg ez a magatartáskésztetés. Sütő András szerint a "„lélegzetünket is meghatározó” helyzetre nem gondolni: lehetetlenségI „akit vízbe taszítottak s vad hullámok között kétségbeesetten a partra igyekszik: csak arra gondolhat, hogy vízbe került és kék orcával víz alá juthat” - „vízbeesetten mindenről az jut eszébe: a víz, a hullámsír”. Ez a rágondolás azonban semmiféle esztétikai normatívumot nem ír elő; az öntörvényű erkölcsiség hitelessége és a szabadelvű artisztikum feltétlensége a megalkotott mü világszerűségének összetettsége a megalkotott mű világszerűségének összetettségében nyilatkozik meg. De ha megnyilatkozik: jelenvalósága a sorsüzenetek árnyalataiban - és a hangnem legváltozatosabb (és akár a végletekig pátosztalanított) rétegeiben is - elmoshatatlanná lesz. Néhány példa erre az újfajta (vagy régi-új?) modalitáskeveredésre - s benne a fájdalmasságra (a fiatalabb nemzedékek műveiből idézve): a vajdasági Tari István (abban a Barométer című új délvidéki antológiában is, amely az „ex-Yu” magyar irodalom „közérzeti” vonulatából válogat (így ír: „Ott ültem vacsoraidőben, / egy leigázott népcsoport / fiaként / a szegényházban, / ahol gondolatban / azokat az erdélyi testvéreket sem / kerülhettem ki, / akik a nyugati világ szemetével / díszítik otthonaikat” (Előttünk a múlt) Levert veséktől / súlyosak / felénk a mesék, / melyekben / gyilkosokkal / szeretkeznek a túlélők / lapuló ivadékai. / Hazátlanná vált tömeg, / harctéri fejetlenséggel, / huzatos fejjel / és szájjal / zihál” (A szabad rablás országában); versrészlet a kárpátaljai Füzesi Magdától: „A nyakad hossza lassan vetekszik a gólyáéval. Érthető: hol élelem után kell nézned, hol meg azt lesed, melyik irányból vágnak nyakon (...) Különben jól vagy. Senki nem néz rád görbe szemmel: rád se néznek. Nem csoda: kinek van rád szüksége? Annak a hazának, amely kitaszít, vagy annak, amely be sem fogad? (...) Találós kérdés: ha balra megy, lefelé áll, ha felfelé megy... Nem, lefelé már nem mehet, mert a kárpátaljai ember világánál alacsonyabb szint nem létezik” (Dagerrotípia a századvégi homo sapiensről); a Felvidékről (a Nyugtalan indák című fiatal költői antológiában) Z. Németh István vall így a „fájdalomfelhalmozódás kríziséről”: „Ja uram ma meg kell jelenj nekem / habzó vér-palástban cilinderben / hogy megbizonyosodjam felőled / mert nem akarok hinni már a varázslóknak / akik bemutatják mások áldozatát” (Zsoltár); mondatok az erdélyi Szőcs Géza Ki cserélte el a népet? című groteszk históriai színjátékából, jelenet-kavalkádjából: „A magyarokat (...) sehogysem lehet azonosítani. Egyszerűen nem tudjuk, mivel azonosak. Nem lehet tettenémi őket, mert időközben elcserélték a nyelvüket, a vallásukat, a királyukat, az isteneiket s végül (...) ők maguk is el vannak cserélve. Olyan a magyar, mintha vendég volna önmagánál”; „egy olyan nép, mely nemsokára el fog fogyni s csak szomszédai históriáiban fog tovább élni - egy nemzet, amelynek alig ezer év kellett, hogy elpusztítsa önmagát”; s mondatok Kovács András Ferenctől: „Miként erdélyi templomok falán / Freskók cafatja, csonkabonka festmény, / Kit már az Úr is régen elfelejtett (...) Olyak leszünk mi: láthatatlanok, / Lappangva mészben, szétmaró időkben / Isten se tudja: megvagyunk-e még” (Erdélyi töredék). Megfigyelhető, hogy a reflektált szenvedés keserűsége még azoknak a műveibe is átszivárog, akik azt erőteljes vagy harsány iróniával vegyítik - vagyis markáns tradíciókritikai beállítottsággal értelmezik. A posztmodem szójátékok, szóviccek és hibriditás közegében, a szakrális beszédmód dekonstrukciójában is valamiképpen felismerhetők a helyzet nyomorúságára, kisszerüségére, sőt elviselhetetlenségére utaló érzületi tartalmak; stiláris jegyek. Az erdélyi Demény Péter versében, az Öregek könyvében - ebben a Szilágyi Domokost idéző poéma-pastiche-ban - még a költő-előd lemondó gesztusait is felülmúló rezignáció szólal meg; az öregek már semennyire, semmilyen Új Hevesi Napló 45
