Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - ÉLET ÉS TUDOMÁNY - Cs. Varga István: Kalász László emlékfájára
kimondhatatlan tetteit.” Lator László Fa a sziklafalon című verse a létezés drámaiságát összegező szimbólum. A kivetettségben kiküzdött szépség értelme: „mondhatatlan szépsége-árvasága”. Illyéstől tudjuk: „A szél kihívásaira a fa gyökereivel válaszol”. Tamás Menyhért „szövetségben a fákkal” éli sorsátA János evangéliumban a gyógyuló vak járkáló fáknak látja az embereket. Jeszenyin Fekete emberének iszonytató, valóban terribilta-látomása: „Fagyos az éjszaka. / Keresztutak néma magánya. / Ablakból nézem (...) Vonuló lovasokként / kertembe gyűlnek áfák. ” Kalász Lászlót vonzották a „Jeszenyin-kék távolok”, de ő otthon maradt, egybeforrt az ország szélére vetett szülőföld népével, sorsával. A föld és a rajta termő fa egymást gazdagító kölcsönösségét bizonyítja az Anyámnak kontya van... remeklés. A dalköltő a látványból remek látomást bont ki, amelybe egzisztenciális élményeit vetíti bele. Az édesanya „termő ékes ág”, az életfa szimbóluma, gyümölcstermő fa. Kontya kerek, mint egy „meleg / eső utáni éjszakán / sötét és dús a lomb a fán”. Az emberi tapasztalat bensőséges ősi elemeiből épitkezik: anya és (gyümölcs)fa, konty és lomb, ezeket a kerekség vizuális élmény, a látvány rendeli egymás mellé. Titkokat rejt a „meleg / eső utáni éjszaka”. Az emberi létezés, a teremtés, az anyaság, az életfa titka érződik a kozmikus lét teljességében. A verszárás közismert: „Csak akkor leszek a kedvesed/ha kerek kontyod lesz neked; ha mint anyám: első jajomra / gyógyírt találsz minden bajomra. ” Hamvas Béla fejti ki: a föld és a rajta termő fa egymáson szépül és gazdagszik. „A fa állandó növekedése, mélységekből való ömlése zavartalan, mert a táplálékkal egybenőtt. Etelével szakadatlan érintkezésben van. Növése szünet nélküli.” A fa és a föld példája: „... aki ad, mélyebbről van kötve, mint az, aki kap „... Aki ad, az elfogadóra jobban rá van szorulva, mint aki elfogad, az adakozóra. Hálája mélyebb, büszkesége is, ami a földé. ” A fa példájának tanulsága: „Tiszta szívvel élni, ez az, amit a bölcsek gondolnak s a bölcsebbek tesznek. ” Kalász László a Tokaji Táborban is sok embert ajándékozott meg szeretetével, jókedvével, barátságával. Azt vallotta „A líra /gyönyörű madár”. Megtalálta a mítoszt, „a mesét / egy hóvirág tövében...". Neki a Kalevala egyszerre élmény, látás- és szemléletmód is. Nagy László „Kinek fáj emberek,/ ha az élet ér-fala átfagy / s dörrenve megreped?” kérdésének Kalász László-i alakváltozata: „kinek fáj ennyi fájdalom / hogy jaj helyett dől szájamon / az ének”. De profundis kiáltott: „Vad ujjal int / az intelem: / ki véd meg engem istenem!" Célja volt: „Fölemelni e tájat”. A „kő-idő lezuhogott”. Ratkó József igazát életével példázta: „Mindenütt lehet élni, / Mindenütt kell élni. /Meg kell tudnunk lakni ezt a hazát / és szolgálni azzal is, hogy beléhalunk. ” Görömbei András írta le Nagy Lászlóról szóló nagy monográfiájában a „bartóki dal” ismérveit. Az ő eredményeinek fényében kutatta Kalász László „bartóki dalait” Jánosi Zoltán. Meggyőzően bizonyítja, a dalköltő Kalász László Erdélyi József, Sinka István, József Attila, Nagy László örököse, Jeszenyin és Lorca Bódva-völgyi rokona, aki kortárs líránkban „a népdalból és a magyar költészet ’bartóki vonulatából’ feléje hullámzó örökséget a folklór terepeiről tovább dúsítva fejleszti ki jellegzetes ’léthelyzet-sűrítő’ dalait.” Kalász László döbbenetes vallomása: „golgoták a domboldalak / gondjaim már feszületek / mosom kezem Bódvánk vizében / utána felfeszülhetek''. Mégis a hitvestől, az utódoktól is áldáskívánással búcsúzott: „gyümölcs vagy gömbölyű / egyetlenegy falat / gyümölcsből csengettyű / gyümölcsből zuhatag / ígéretgyönyörű / jövőnknek jele vagy / gyümölcsöző ölű.” Vigasznak hagyta ránk erős hitét, azt a bizonyosságot, hogy elmúlnak földi dolgaink, „de ez az ég /de ez a szél /de ez a domb /meg nem ér /megmarad". Új Hevesi Napló 43
