Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)

1999 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Lelkes Miklós: Napraforgók, Az eső hullt Cseh Károly műfordításai

mást? Vagy magunk? Vagy mindent, ami lét? az el nem mondott könnyarcú mesét?

azt, ha szemekben búsong őszi köd és nincs híd Véges, s Végtelen között,

s a megállt lélek önmagába lát, s testét siratja, e kínzó hazát?!

eső bulit

Kint hullt az eső, tűnődő fonállal beszőtt utat, erdőt, hegyet, mezőt.

Mindent beszőtt: érthetőt, érthetetlent, felejthetetlent, elfelejthetőt.

Néztem egy ódon óra belsejéből, s oly mindegy volt már, hogy szívem ketyeg vagy mellettem a rozzant óra-házban mutatókat mozgató szerkezet.

Az eső eláll, s megáll majd az óra, a számlap-arc a múltba fénylik el...- tudtam, és azt is: csak a Csend időtlen, s a Csillag, melyről a Csend énekel.

Az esős holdra elfáradt szemekkel még áthajoltam óraüvegén, nagy ablakán a romos óraháznak, míg bent továbbment mutató, remény.

Tudtam, a Nagy-Nagy Óra belsejéből, ha elmegyek is, nem én megyek el, én nem vagyok, csupán a Csend, - s a Csillag, melyről a szív, míg dobog, énekel.