Új Hevesi Napló, 9. évfolyam, 7-12. szám (1999)
1999 / 10. szám - VERS, PRÓZA - Fridél Lajos: Bükkaljai ösvényeken XVII
Mert az erdő hív, vár az erő mindig más, mindig szép, mindig érdekes, izgalmas és sohasem elég. Bármennyit is vagyunk az erdőn-mezőn, abból soha nem elég. Mert már nem ad örömet a kövezett út, az aszfaltozott járda, a díszburkolatú tér. Csak az ösvény. A titkokat rejtő vadászösvény. Amelyen egy olyan világban járunk, ami kiismerhetetlen, nyughatatlan. Tele lélekemelő szépséggel. A természet ember által utánozhatatlan csodájával. Varázslatos kalandokkal, felejthetetlen emlékekkel. Sehol másutt nem találunk erre rá, csak az erdőben, a ligetes csenderesekben, susogó nádasokban, a vízmosásokban. Ott, ahol nyoma sincs az ember jelenlétének. Csak a természet gigantikus erejének, veszélyeinek, kincseinek. A hajladozó kis virágnak, az égzengéses zivatarnak, az ámulatbaejtő szivárványnak, a bőgő szarvasbikának, a korrogó szalonkának, erdőzúgásnak, hószitálásnak, hajnalhasadásnak, hullócsillagnak, ibolyaillatnak. A földön túli erők harmóniájának, a lélek békéjének. Isten jelenlétének.. Új Hevesi Napló 15
